Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjúsági Liga: őrült döntetlen a Juventus és a PSG közt – KÖRKÉP

A szerda délutáni órákban öt csoportban kilenc mérkőzést bonyolítottak le az UEFA Ifjúsági Liga csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában…

(Photo by Filippo Alfero – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

Az UEFA Ifjúsági Liga szerdai játéknapján néhány csoportban maradt még nyitott kérdés: az első helyezettek a legjobb 16 közé, a másodikok a playoff-körbe jutnak, utóbbiban valaha volt első magyar csapatként az MTK Budapest is szerepelhet.

A játéknap legjobban várt mérkőzése minden képzeletet felülmúlt, ugyanis a Juventus és a Paris Saint-Germain elképesztő körülmények között játszott egymással 4-4-es döntetlent. A franciák a második félidőben már 4-1-es előnyre tettek szert, az utolsó gólt már tíz emberrel szerezték. A létszámfölényben lévő torinói legények megnyomták a hajrát, és a hosszabbításban ki tudtak egyenlíteni. Azonban fordítaniuk kellett volna, a PSG már biztos győzelmet adott le, így is első lett, míg az olaszok csak a második helyen zártak. A címvédő Benfica szép győzelemmel zárta gyenge szereplését, hat lőtt gól után engedte csak szépíteni a Maccabi Haifát a 6-2-es idegenbeli siker alkalmával.

A csoportelsőséget már korábban bebiztosító Real Madrid fiatal legénysége remek játékkal, 4-1-es sikert arattak a Celtic felett, így Álvaro Arbeloa csapata öt siker mellett egyetlen döntetlent jegyzett a csoportkörben. A második-harmadik helyen végző Sahtar Donyeck és RB Leipzig gól nélküli döntetlenre végzett egymással, az ukránok folytatják tovább.

Az ugyancsak biztos csoportelső Manchester City egyetlen öngóllal bizonyult jobbnak a Sevilla U19 együttesénél, miközben a Borussia Dortmund U19 egy hajrábeli találattal győzte le a Köbenhavnt, mellyel elcsípte a folytatást érő második helyet.

Az AC Milan hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az Red Bull Sazlburgot az E csoport mindent eldöntő meccsén, így az olasz fiatalok megtartották első helyüket. A találkozó három gólja a második etap elején egy ötperces perióduson belül született, az osztrákok vezető gólját a sorozatban először eredményes Jánó Zétény szerezte. A Chelsea fiataljai kiütötték a Dinamo Zagrebet, így ha már csoportutolsók lettek, legalább nem nyeretlenül búcsúztak a nemzetközi sorozattól.

A B csoport egyetlen mára maradt meccsén az FC Bruges U19 csapata egy büntetővel múlta felül a nulla ponttal záró Bayer Leverkusen korosztályos együttesét.

B csoport:

Bayer Leverkusen U19 – FC Bruges U19 0-1 (0-0)
Gólszerzők: ill. Servais (65. – büntetőből)


Standings provided by Sofascore

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)

E csoport:

AC Milan U19 – Red Bull Salzburg U19 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Lazetic (50.), Alesi (52.), ill. Jánó (48.)

Chelsea U19 – Dinamo Zagreb U19 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Castledine (40.), Flower (64.), Cvetko (71. – öngól), Runham (85.), ill. –


Standings provided by Sofascore

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)

F csoport:

Real Madrid U19 – Celtic U19 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Bravo (1.), Y. Pérez (8.), Fortuny (29.), Paz Martínez (77.), ill. Brooks (16.)

Sahtar Donyeck U19 – RB Leipzig U19 0-0 (0-0)
Gólszerző:ill.


Standings provided by Sofascore

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)

G csoport:

FC Köbenhavn U19 – Borussia Dortmund U19 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Brunner (87.)

Manchester City  U19 – Sevilla U19 1-0 (1-0)
Gólszerző: Díaz (45+2. – öngól), ill.


Standings provided by Sofascore

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)

H csoport:

Juventus U19 – Paris Saint-Germain U19 4-4 (0-2)
Gólszerzők: Yildiz (50., 90.), Huijsen (90+4.), Anghele (90+5.), ill. Gharbi (6., 84), Housni (19., 57.)
Kiállítva:ill. N. Fernández (75.)

Maccabi Haifa U19 – Benfica U19 2-6 (0-2)
Gólszerzők: Kahvic (84., 88. – büntetőből), ill. Gluda Dju (22., 31.), H. Felix (48.), Lima (62.), Rego (65.), Eissat (69. – öngól)


Standings provided by Sofascore

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)