Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Seko Fofana a Premier League-be szerződhet – sajtóhír

A remek formában lévő középpályásért hamarosan komolyabb offenzívát indíthat a Newcastle, hogy náluk folytassa pályafutását a 27 éves labdarúgó.

(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)

A L’Équipe értesülései szerint a Newcastle a Lens remekformában lévő középpályását, Seko Fofanát szemelték ki középső soruk megerősítésére, akit már a hátunk mögött nyáron is megkörnyékeztek az angolok.

Az elefántcsontparti labdarúgóért 35 millió fontos (~40 millió euró) ajánlatot fognak tenni a Szarkák a Ligue 1-es alakulatnak, ezt pedig a forrás szerint a francia élvonal jelenlegi második helyezettje minden bizonnyal el is fogja fogadni, hiszen egy számukra kiváló ajánlatról van szó. Ráadásul 8 millió euróért igazolták őt az Udinese csapatától 2020 nyarán, így nagyot nyerhetnek rajta még akkor is, ha ezzel együtt elveszítik egyik legjobbjukat.

Fofana a Lens színeiben összesen 84 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 14 gólt és 8 gólpasszt jegyzett, de ami miatt több neves csapat is felfigyelt rá, az a mezőnyben nyújtott teljesítménye és fáradhatatlan teherbírása. A francia kis csapat pedig többek között ennek köszönhetően is szerepel ilyen jól az idei szezonban.