Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Xavi szerint a Manchester United a legrosszabb ellenfél, amit a Barcelona kaphatott

Ahogy arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a korábbi magyar válogatott játékos, Gera Zoltán segítségével kisorsolta az Európa-liga rájátszásának párosításait. A forduló legnagyobb rangadója egyértelműen a Barcelona-Manchester United összecsapás lesz, amiről a katalánok vezetőedzője, Xavi azt gondolja, hogy a “lehető legrosszabbul” alakult. 

(Photo by ADRIA PUIG/Anadolu Agency via Getty Images)

A Barcelona vezetőedzője, Xavi úgy gondolja, hogy a Manchester United a “lehető legrosszabb ellenfél”, amit kaphattak az Európa-liga rájátszásának sorsolásán.

“A sorsoláson már megint a legnehezebb ellenfelet kaptuk, mint a Bajnokok Ligája csoportkörében. A szerencse nem a mi oldalunkon volt. A Manchester United nagy rivális, egy történelmi klub, a lehető legrosszabb ellenfél, amit csak kívánhattunk.”

Xavi emellett kiemelten beszélt Cristiano Ronaldóról, aki minden bizonnyal nagyon jól ismeri a Barcelonát, miután 9 évet töltött a katalánok nagy ellenfelénél, a Real Madridnál.

“Nem csak Cristianóval, hanem az egész csapattal kell majd szembenéznünk, ami nagyon sokat fejlődött Ten Hag irányítása alatt, és nekik is ugyanolyan fontos lesz a győzelem, mint nekünk. Cristiano egyébként egy hatalmas játékos. Meghatározta a kor futballját és biztos vagyok benne, hogy még mindig ő jelentheti a különbséget.”

A Barcelona harmadik helyen esett ki a Bajnokok Ligája csoportköréből, így most az Európa-ligában folytatja a nemzetközi porondon. A Manchester United az El-csoportjának második helyén végzett egy másik spanyol csapat, a Real Sociedad között. Az Európa-liga nyolc csoportmásodik helyezettje a Bajnokok Ligája csoportkörének nyolc harmadik helyezettjével mérkőzik meg februárban, míg a kétkörös rájátszás győztesei a legjobb tizenhat közé jutnak.