Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: mégis maradhat a bajnok kulcsembere?!

Az észak-amerikai profi labdarúgó ligában a hétvégén bajnok Los Angeles FC kulcsjátékosával, Carlos Velával nagyot fordulhat a világ a bajnoki cím megnyerését követően. 

Mint ismert, a mexikói karmester szerződése az utolsó évébe lép (2023 decemberéig érvényes LA-ben – a szerk.), és már régebb óta zajlanak a találgatások azt illetően, hogy miképpen folytatódhat Vela karrierje.

Azzal, hogy 2018 óta végre révbe ért az LAFC az MLS-ben, sokak szerint Velát utoljára láthattuk az MLS-ben. A 33 esztendős kiválóság szerint ez azért nem ennyire egyszerű – Már csak a siker okozta érzelmi töltet miatt sem!

“A kemény munka mindig kifizetődő! Egy ismeretlen csapathoz érkeztem pár évvel ezelőtt, amely körül nagy volt a bizonytalanság. Most viszont, úgy érzem egy kör bezárult.” – fogalmazott Vela az MLS-döntő másnapján.

“Tudom, hogy tiszta lelkiismerettel, nyugodtan mondhatnám azt is, hogy rendben, megadtam a klubnak amit annyira akart, most jöjjenek a többiek. Nagy  megkönnyebbülést érzek, úgy is mondhatnám, hogy felszabadultam azzal, hogy elértük a célunkat. Egyet tudok most mondani, folytatni akarom LA-ben, imádom a várost, és még többet akarok nyerni a LAFC-vel!” – idézi az ESPN Velát, aki az MLS jelenének egyik, ha nem a legmeghatározóbb futballistája lett. HOgy mást ne említsünk, 139 találkozóján 79 gólt és 43 aszitot jegyzett.