A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
A négy évvel ezelőtti vb-döntős horvát válogatott kijelölte végleges keretét a 2022-es világbajnokságra…
(Photo by Igor Soban/Pixsell/MB Media/Getty Images)
A horvát válogatott szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic megnevezte a nemzeti csapat 26 fős világbajnoki keretét.
A keretben természetesen ott van a Real Madrid aranylabdása, Luka Modric, a Chelsea középpályása, Mateo Kovacic és a Tottenham Hotspur támadója, Ivan Perisic is, de a 2018-ban második helyen záró csapatból csupán nyolc játékos lesz ott Katarban, több korábbi meghatározó játékost sem vesznek már számítsba.
A 2018-as ezüstérmes csapatból Dominik Livakovic, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Marcelo Brozovic, Mateo Kovacic, Luka Modric, Andrej Kramaric és Ivan Perisic kapott meghívót.
Ugyanakkor a horvát bajnokságból is szerepelhet a vb-n hat futballista, akik mindannyian a Dinamo Zagrebet és a Hajduk Splitet erősítik.
A horvátok Marokkó, Kanada és Belgium ellen küzdenek a továbbjutásért a világbajnokság F csoportjában.
Kapusok: Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Ivica Ivusic (NK Osijek) Ivo Grbic (Atlético Madrid – Spanyolország)
Hátvédek: Domagoj Vida (AEK Athén – Görögország), Dejan Lovren (Zenit – Oroszország), Borna Barisic (Rangers – Skócia), Josip Juranovic (Legia Warszawa – Lengyelország), Josko Gvardiol (RB Leipzig – Németország), Borna Sosa (VfB Stuttgart – Németország), Josip Stanisic (Bayern München – Németország), Martin Erlic (Sassuolo – Olaszország), Josip Sutalo (Dinamo Zagreb)
Középpályások: Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (Torino – Olaszország), Lovro Majer (Rennes – Franciaország), Kristijan Jakic (Eintracht Frankfurt – Németország), Luka Sucic (RB Salzburg – Ausztria)
Támadók: Ivan Perisic (Tottenham – Anglia), Andrej Kramaric (Hoffenheim – Németország), Bruno Petkovic (Dnamo Zagreb), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb), Ante Budimir (Osasuna – Spanyolország), Marko Livaja (Hajduk Split)
Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
HERE IT IS! 🥁
🇭🇷➡️🇶🇦#Croatia squad for the 2022 @FIFAWorldCup in Qatar!#WorldCup #Family #Vatreni❤️🔥 pic.twitter.com/P5T3876pP2
— HNS (@HNS_CFF) November 9, 2022
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…