Barca: a távozását kéri a támadó! – sajtóhír

Katalán lapértesülések szerint Memphis Depay olyannyira megelégelte a helyzetét az FC Barcelonánál, hogy a világbajnokságot követően, januárban el is hagyná a katalán fővárost.

A Barcában utoljára szeptemberben pályára lépő (azóta mondjuk kisebb sérüléssel is küzdő – a szerk.) Depay állítólag megelégelte, hogy csak sokadik választás Xavinál a csapat összeállításakor, több játéklehetőségre vágyik, és már januárban távozna.

A katalán Sport című lap szerint Depay már kérte is a Barca vezetését, hogy engedjék el, figyelembe véve azt is, hogy szerződése az utolsó fél évébe lép a januári átigazolási időszak alatt. A Sport szerint a 28 esztendős támadó kész szerződését is beszüntetni annak érdekében, hogy fellendítse karrierjét.

Érdeklődőkben egészen biztos, hogy nem lesz hiány, hiszen már nyáron is olyan sztárcsapatokról lehetett hallani, mint a Manchester United, a Tottenham vagy a Juventus.

Mint ismert, az elmúlt nyáron is nagyon közel állt már a távozáshoz Depay, ám akkor Pierre-Emerick Aubameyang távozása miatt is maradnia kellett. Most viszont, a keretét vélhetően tovább alakító, a fizetési sapkáját tovább formáló Barcát illetően is nehéz elképzelni, hogy ne jutnának közös nevezőre a játékossal.