Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Balti Kupa: Lettország és a meghívott Izland jutott a döntőbe

A világ egyik leghosszabb ideje tartó országok közti vetélkedését, a Balti Kupát 2022-ben is megtartják a balti államok és Izland részvételével…

A Balti Kupa versenysorozatát először 1928-ban írták ki hivatalos formában, miután 1925-ben már nem hivatalosan  rendeztek mérkőzéseket egymás közt a környező nemzetek. A versengés 1940 és 1990 között a Szovjetunió idején szünetelt, majd az államok függetlensége óta újból folytatják. Az utóbbi időben a kupára kétévente került sor, a 2020-as kiírást a koronavírus-járvány miatt tavaly nyáron rendezték meg a három balti csapat részvételével.

A leginkább hármas versengésnek számító sorozat rekordere Lettország a 13 elsőségével, míg Litvánia tíz, Észtország négy alkalommal hódította el a címet – ugyanakkor éppen ők számítanak a címvédőnek a tavalyi sikerükkel. A balti államokhoz két alkalommal csatlakozott a tornán a szomszédos Finnország, amely 2012-ben ezüst, 2014-ben bronzérmet szerzett.

2022-ben első alkalommal Izlandot hívták meg a megmérettetésre, így nem körmérkőzéseket tartanak, hanem két elődöntőre, majd a helyosztókra kerül sor. Mindkét szerdai elődöntő döntetlennel zárult, büntetők döntöttek a finalistákról.

A hazai pályán játszó Lettország 1-1-es döntetlen után harcolta ki szétlövésben a döntőt Észtország ellen. A címvédő már a találkozó második percében vezetést szerzett Szergej Zenjov találatával. A lettek játszottak fölényben, de az észtek előtt adódott több nagyobb helyzet. Ennek ellenére a hazaiak az első játékrész ráadásában ki tudtak egyenlíteni a fiatal Raimonds Krollis jóvoltából. A második félidőben mindkét csapat eldönthette volna a meccset, de egyiknek sem sikerült. A 90 perc után egyből a tizenegyesrúgásokra került sor, ahol egyetlen hiba született, a rendes játékidőben eredményes Zenjov kimaradt büntetője megpecsételte a címvédő sorsát.

Lettország – Észtország 1-1 (1-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 5-3
Gólszerzők: Krollis (45+2.), ill. Zenjov (2.)
Kiállítva: Savalnieks (90+2.), ill.

A másik elődöntőben a meghívott Izland gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel felülmúlta a házigazda Litvániát. A meglehetősen eseménytelenzül zajló összecsapáson a szigetországiak próbálkoztak valamivel többet, de ők sem tudtak eredményesek lenni. A hajrában a litvánok emberelőnyben játszottak, mellyel képtelenek voltak élni. A tizenegyespárbaj hatodik körében Zebrauskas rontott, Thrandarson viszont eredményes volt, így Izland játszott Lettország ellen a szombati döntőben.

Litvánia – Izland 0-0 (0-0) – tizenegyesekkel: 5-6
Gólszerzők:ill.
Kiállítva: ill. Magnusson (84.)