Belgium szoros küzdelemben 1-0-ra legyőzte Kanadát, de a világbajnokságra 36 év után visszatérő juharlevelesek büszkék lehetnek teljesítményükre…
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
A kanadai válogatott szövetségi kapitánya, John Herdman lett a valaha volt első edző, aki férfi és női világbajnokságon is irányított. Az angol szakember a kanadai férfi válogatott előtt a női szakágban Új-Zélandot és Kanadát irányította vb-n.
Herdman és csapata számtalan dicséretetet kapott a vereség ellenére, mivel sokak szerint jobban játszották a belgáknál, akik ellen 22 kapura lövést regisztráltak, ráadásul az egy megítélt büntető mellett két másik tizenegyest is számonkérhettek a játékvezetőn. A tréner a nyilatkozatában elárulta, hogy hogyan tüzelte játékosait a vereség után:
“Csak annyit mondtam nekik, hogy ide tartozunk, megyünk tovább és megb*sszuk Horvátországot. Ilyen egyszerű az egész.”
“Büszke vagyok a teljesítményre, de az első meccsen három pontot kell szerezni. Ma este lehetőségünk volt arra, hogy csoportelsők legyünk – ez volt a küldetésünk, és ezt elszalasztottuk. Ezek a srácok kitettek magukért, megmutatták, hogy képesek ezen a szinten is jó teljesítményt nyújtani. Büszkévé tették a szurkolókat, és éreztették velük, hogy ide tartoznak, és ez fontos volt számunkra. Horvátország a következő küldetésünk. A 2012-es londoni olimpián elvesztettem az első meccsemet, aztán 86 év után először nyertünk érmet, szóval most az a kérdés, hogyan reagálunk. Ezzel a hittel és a testvériség szoros megtartásával van esélyünk” – fejtette ki bővebben is a véleményét.
A folytatásban Kanada vasárnap lép pályára az előző vb-n döntőt játszó Horvátország ellen.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt