Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Ma délután a lengyel válogatott ellen kellett bizonyítania a katari torna talán legnagyobb meglepetést okozó csapatának, Szaúd-Arábiának. Robert Lewandowski még mindig az élete első világbajnoki találatát üldözte. A tét persze hatalmas volt, lévén az európai együttesnek létfontosságú volt ma egy esetleges győzelem.
(Photo by Lars Baron/Getty Images)
„C” csoport – 2. forduló
A mérkőzés elején viszonylag sok volt az eladott labda. A közel-keleti együttes közönség kedvence, Kanno ismét remekül mozgott a középpályán, fantáziadúsan vezetgette a támadásaikat a kulturált csapata taktikájában. Összességében elmondható volt, hogy hiába került be Lengyelország kezdőcsapatába a már-már bekövetelt Arkadiusz Milik, nem volt sokkal erőteljesebb Lewandowski és társainak előrejátéka. Szaúd-Arábia jóval veszélyesebben, több labdát birtokolva igyekezett felülkerekedni a kissé feszült hangulatú meccsen.
Meglepetésre mégis a lengyelek tudták megszerezni a vezetést a szünet előtti hajrában. Matty Cash jó elmozgása után Lewandowskitól kapott labdát Piotr Zielinski. A Napoli sztárja karrierje tizedik felnőtt válogatott gólját szerezte.
A szaúdiak nem lassítottak, és a ráadás pillanataiban egy kissé véleményes, VAR-segítséggel megítélt büntetőhöz jutottak. Azonban Wojciech Szczesny kivédte Al Dawsari próbálkozását.
A szünet után folytatódott a kreatív „vendég” fölény, ám a sokkal többet passzoló zöldmezesek képtelenek voltak tartósan veszélyt jelenteni a lengyel kapu előtt. Sőt, egy remek támadás végén majdnem megduplázták előnyüket, azonban Arka Milik csak a kapufára tudta fejelni a labdát. Sőt, pár perccel később Lewandowski is csak a kapufáig jutott.
A mérkőzés vége felé nagyon sokat enyhült a szaúdi fölény, ez pedig megbosszulta magát. Robert Lewandowski bebiztosította a lengyel győzelmet. Az FC Barcelona sztárja pályafutása első világbajnoki gólját szerezte. Lengyelország a csoport élére ugrott, a harmadik fordulóban már egy Argentína elleni döntetlennel is ott lenne a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Lengyelország – Szaúd-Arábia 2-0 (1-0)
Helyszín: Education City Stadium (Al Rayyan); Vezette: Wilton Sampaio (brazil).
Gólszerző: Zielinski (39.), Lewandowski (82.), ill. –
Sárgalap: Kiwior (15.), Cash (16.), Milik (19.), ill. Malki (20.), Al Amri (45+4.)*
Lengyelország: Szczesny – Bereszynski, Kiwior, Glik, Cash – Bielik, Krychowiak – Frankowski, Zielinski (Kaminski, 63.), Milik (Piatek, 71.) – Lewandowski. Szövetségi kapitány: Czeslaw Michniewicz.
Szaúd-Arábia: Al Owais, Al Breik (Al Ghannam, 65.), Al Boleahi, Al Amri, Abdulhamid – Al Malki (Al Oboud, 85.) – Kanno, Al Najei (Al-Abed, 46.)(Al-Bahebri, 90+5.) – Al Dawsari (Al Shehri, 85.), Al Shehri, Al Buraikan. Szövetségi kapitány: Hervé Renard (francia).
A meccs összefoglalója:
A csoport állása:
A világbajnokság mai programja:
Tunézia – Ausztrália 0-1
Lengyelország – Szaúd-Arábia 2-0
17:00 Franciaország – Dánia
20:00 Argentína – Mexikó
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…