Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kolumbia: kialakult a döntő párosítása

A kolumbiai bajnokság (Primera A) 2022-es Clausurájában lebonyolították a “nyolcasdöntő” küzdelmeit, melyet követően létrejött a végső finálé párosítása…

(Photo by Daniel Garzon Herazo/NurPhoto via Getty Images)

A kolumbiai bajnokság (Primera A) idei Clausurájában az alapszakasz első nyolc helyezett jutott tovább a “nyolcasdöntőbe”, a Quadrangular elnevezésű sorozatba. Ebben a szakaszban a nyolc csapatot két négytagú csoportba sorolták, ahol minden csapat minden ellenfelével két-két meccset játszott, majd a hat forduló után kialakult végeredmény alapján a két csoportelső jutott be a nagydöntőbe.

Már az alapszakaszban történtek meglepetések, ugyanis például az idei első kiírást megnyerő rekordbajnok Atlético Nacional csak a kilencedik helyen végzett, így egy ponttal lemaradt a rájátszásról. Nem jutott be a playoff-ba a 2004-es Libertadores-kupa-győztes Once Caldas sem, mint ahogyan a tavalyi két kiírás bajnoka, a Deportes Tolima és a Deportivo Cali is csapnivaló idényt futott, mindketten búcsúztak az alapszakasz végeztével.

Ebből kifolyólag komoly meglepetéscsapatok is helyet kaptak a nyolcasdöntő résztvevői közt, melyek közül az egyik célba is ért. Az A csoportot ugyanis a Deportivo Pereira nyerte, miután az utolsó három mérkőzését megnyerve maga mögé tudta utasítani a tizenötszörös győztes Millonariost és a papíron szintén erősebbnek tartott Independiente Santa Fét. A csoport negyedik helyén az Atlético Junior egyetlen pontot szerezve végzett. A végső döntőbe jutó Pereira korábban soha nem nyerte még meg az első osztályú bajnokságot, az idei Aperturában pedig csak a 14. helyen végzett.

A csoport végeredménye

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)


Standings provided by Sofascore

A B csoportban nem sokon múlott, de elmaradt az igazán nagy meglepetés, ugyanis a hatszoros első Independiente Medellín nyerte a csoportot. Az utolsó fordulóban mindkét mérkőzés döntetlenre végződött, így a medellíniek egy ponttal megelőzték az Aguilas Doradast és hárommal a Deportivo Pastót – előbbi soha, utóbbi is csak egyszer volt eddig bajnok. Négy ponttal mindössze a negyedik helyen zárt ebben a csoportban a korábbi tizenötszörös bajnok América de Cali. Az Independiente története során hatszor hódította el a végső győztesnek járó trófeát, utoljára 2016-ban ünnepelhetett.

A csoport végeredménye

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)


Standings provided by Sofascore

A döntő első mérkőzését szombaton az Independiente Medellín otthonában rendezik, a jövő szerdai visszavágóra pedig a Deportivo Pereira pályaválasztásában kerülhet sor.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!