Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2022: vezéráldozattal járt a németek korai kiesése – HIVATALOS

A német labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy a nem tölti ki a szerződését a válogatott igazgatója…

(Photo by Markus Gilliar – GES Sportfoto/Getty Images)

A német labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy miután a német válogatott a csoportkör végeztével búcsúzott a világbajnokságtól, a nemzeti csapat igazgatója, Oliver Bierhoff idő előtt távozik a posztjáról.

Az egykori kiváló támadó az aktív pályafutása befejeztével, 2004-ben került a német szövetséghez. Bierhoff eleinte a válogatott menedzsere volt, 2018 óta a válogatott és az akadémia igazgatójaként tevékenykedett, legutóbb pedig ügyvezető igazgató volt. Bierhoff szolgálatai ideje alatt a német válogatott hatszor jutott be legalább az elődöntőbe világ- és Európa-bajnokságon, 2014-ben világbajnoki címet szerzett a csapat, míg 2017-ben Konföderációs Kupát nyert. Azonban az előző két alkalommal már a csoportkörben búcsúzott a világbajnokság küzdelmeitől.

“Oliver Bierhoff nagyszerű szolgálatokat tett a Német Labdarúgó-szövetségnek. Még ha az utolsó tornákon nem is sikerült elérni a kitűzött célokat, de nagyszerű pillanatokat éltünk meg vele. Munkája mindig is a brazíliai világbajnoki sikerhez kötődik. Viharos időkben mindig követte céljait és elképzeléseit, és maradandó nyomot hagyott a szövetségben. Köszönjük Oliver Bierhoffnak azt, amit értünk és a német labdarúgásért tett” – fogalmazott a Német Labdarúgó-szövetség elnöke, Bernd Neuendorf.

Bierhoff szerződése eredetileg 2024-ig szólt volna, melyet azonban a felek közös megegyezéssel felbontottak.