Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vialli elhagyta az olasz válogatottat, ismét kezelésekre szorul

A tavalyi Európa-bajnokságot megnyerő olasz válogatott segédedzője fontos lépésre szánta el magát egészségi állapotából kifolyólag…

(Photo by Alessio Morgese/NurPhoto via Getty Images)

Az olasz labdarúgó-szövetségben és az olasz válogatottnál betöltött posztjáról is lemondott a rákos megbetegedéssel küzdő Gianluca Vialli:

“Az onkológusokból álló csodálatos orvosi csapatommal folytatott hosszú és nehéz egyeztetés után úgy döntöttem, hogy – remélhetőleg átmenetileg – felfüggesztem a jelenlegi és jövőbeni szakmai kötelezettségeimet. A cél most az, hogy minden energiámmal segíthessem a szervezetemet leküzdeni a betegség jelenlegi fázisát, hogy minél hamarabb szembenézhessek majd az új kihívásokkal, és új kalandokat élhessek át veletek.”

Az 57 éves egykori kiváló olasz csatár 2017-ben fertőződött meg először a halálos kórral, melyet követően 2020 tavaszán nyilvánították őt gyógyultnak, így csatlakozott egykori csapattársához, Roberto Mancinihez az Azzurri edzői stábjában. Vialli tavaly év végén erősítette meg, hogy ismét megbetegedett, mostanáig azonban nem sokat lehetett hallani az állapotáról.

Vialli aktív pályafutása során a Cremonese, a Sampdoria, a Juventus és a Chelsea csapatait szolgálta. A genovaiak történelmi bajnoki címe mellett torinóiakkal többek közt UEFA-kupát és BL-t, a londoni “kékekkel” KEK-et és FA-kupát nyert.