Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A következő napokban aláírhatja új szerződését a Leicester City legértékesebb játékosa – sajtóhír

A Rókák magukhoz láncolnák középpályásukat addig amíg csak lehet, ezért egy sokkal jobb konstrukciókkal bíró szerződést kínáltak fel neki, amit el is fogadott a Sky Sports értesülései szerint, már csak a szignók hiányoznak.

(Photo by David Rogers/Getty Images)

A a Leicester City mindenképpen megakarja tartani James Maddisont, így egy hosszútávú, 2028-ig szóló szerződést ajánlanak neki magasabb bérezéssel, amelyet a következő napokban alá is írhatnak a felek.

A 26 éves középpályás jelenlegi kontraktusa 2024-ig szól a Rókákkal, piaci értékét 50 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com. Korábban a Manchester United, a Chelsea és a Newcastle érdeklődésről lehetett hallani iránta, viszont végül maradt az elmúlt nyáron a csapatnál. Azonban a Szarkák komolyabb érdeklődéséről lehetett hallani folyamatosan az elmúlt időszakban, ezért is újítanának vele többek között már most.

A vb előtt kiváló formában lévő angol válogatott játékos 2018-ban igazolt a Leicesterhez a Norwich csapatától 25 millió euróért cserébe, azóta 185 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 52 gólt és 36 gólpasszt jegyzett.