Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol válogatott hálóőrt vett kölcsön a Manchester United! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvették a Crystal Palacetól Jack Butlandet.

Az idei szezonban a Manchester United kölcsönvételekkel oldja meg a második számú kapusposzt kérdését. A szezon első felében Martin Dubravka töltötte be ezt a szerepet, aki az átigazolási piac megnyitásakor rögtön vissza is tért a Newcastle Unitedhez, miután mindössze két kupameccsen kapott lehetőséget. A “Vörös Ördögöknek” viszont igen gyorsan sikerült megtalálniuk Dubravka pótlását, ugyanis a mai napon bejelentették, hogy kölcsönvették a Crystal Palacetól Jack Butlandet. A kilencszeres angol válogatott hálóőr az idény végéig érkezett Manchesterbe, ebben az időszakban pedig a United fogja állni a teljes fizetését.

A váltás összességében Butland számára sem jöhet rosszul, mivel ebben a szezonban a Crystal Palacenál egyetlen találkozón sem jutott szóhoz, míg a Unitednél a kupameccseken erre minden bizonnyal nyílik majd lehetősége. A 29 éves hálóőr még 2020 októberében került a Palacehoz, ahol azóta összesen 17 mérkőzésen lépett pályára, és ezekből 3-at zárt kapott gól nélkül.