Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Kevésen múlott, ám végül lemaradt a történelmi címvédésről a katari világbajnokságon a francia válogatott. Három héttel a vb-döntős vereséget követően lemondta a válogatottságot a csapat elsőszámú kapusa és csapatkapitánya, Hugo Lloris. Utódlását illetően máris megindultak a találgatások.
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
A 36 esztendős Hugo Lloris 145 válogatottságot ért el 2008. óta, sőt a 2010-es dél-afrikai világbajnokság óta minden tornán alapember volt a francia nemzeti együttesben. Azonban a következő eseményre (a németországi Európa-bajnokságra) már nélküle kell eljutnia Franciaországnak.
A Tottenham sztárjának döntése után új vezért kell találnia Didier Deschamps szövetségi kapitánynak mind a kapusposztot, mind a csapatkapitányi pozíciót illetően. A Tuttomercatoweb találgatása szerint a folytatásban az AC Milan sztárjának, Mike Maignannak a nevével kezdődhet a franciák kezdőcsapata. A 27 éves portás sérülés miatt hagyta ki a 2022-es vb-t, eddig ötször lépett pályára a címeres mezben.
A portál szerint sokkal nehezebben eldönthető kérdés, hogy kié lesz mostantól a csapatkapitányi karszalag. Esélyesként Raphael Varane (Manchester United), Paul Pogba (Juventus), Antoine Griezmann (Atlético Madrid) és Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain) kerül megemlítésére.
Deschamps kapitánynak valamivel több, mint két és fél hónapja van a döntések meghozatalára. Franciaország a 2024-es Eb selejtezősorozatát Hollandiaellen kezdi hazai pályán (március 24.), majd repül tovább Dublinba, hogy megmérkőzzön Írországgal (március 27.).
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…