Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa del Rey: könnyedén jutott tovább idegenben a Barcelona – videóval

A spanyol labdarúgókupa (Copa del Rey) nyolcaddöntőit rendezték a hét közben, amelynek keddi játéknapján lépett pályára a Barcelona a Ceuta vendégeként.

Az első játékrész elején feltolta a védekezését a Ceuta és kellemetlenül próbált letámadni, majd bő negyedórát követően visszaálltak, amelyet a Barcelona “B” csapata Lewandowskival kiegészülve nagyon nehezen bírt feltörni. Egészen a 41. percig kellett várni az első komolyabb lehetőségre, akkor Raphinhát hagyták kapura lőni 18-20 méterről, és hiába nem volt egy életerős lövés, a hazaiak kapusa, Mejías csak beleérni tudott, így kikötött a labda a hálóban (0-1). A szünetre ennek következtében katalán előnnyel mehettek a csapatok, ami valamelyest megnyugtathatta Xavit.

A második félidőben viszont azonnal jött a gól, a Ceuta kapusa nehéz helyzetbe hozta Lafarge-t, a francia védő pedig el is veszíti a labdát Kessiével szemben, az elefántcsontparti középpályás pedig addig cipelte a játékszert míg könnyen helyzetbe nem tudta hozni Lewandowskit, a lengyel pedig gólra váltja helyzetét (0-2). Alig három perccel később az előbb előkészítést magára vállaló Kessié maga szerezhetett volna gólt, viszont lövése csak a kapufán csattant. A 70. minutumban pedig jött a harmadik vendég találat is, Jordi Alba tette ki bal szélre a labdát a csereként beálló Ansu Fatinak, a fiatal spanyol támadó pedig egészen a kapu előteréig gyalogolt vele, majd higgadtan a hálóba juttatja a labdát (0-3). A 77. percben megérkezett a negyedik Barca gól, Raphinha tekerte a kapu előterébe a labdát a jobb oldalról, amelyre Kessié érkezett kiválóan és fejelt erőből a kapuba (0-4). A hajrában Ansu Fati duplázhatott volna egy kontratámadást követően, de egy cselt követően a ziccert belerúgta Mejías kapusba. A 90. percben Lewandowski viszont megrúgja második gólját, Eric García szerzett labdát, majd játszotta meg a lengyel csatárt, aki egy átvételt követően higgadtan lövi ki a hosszú sarkot (0-5). A Barcelona ennek következtében egy nagyon sima sikerrel jutott be a legjobb 8 közé.

Ceuta – Barcelona 0-5 (0-1)
Helyszín: Estadio Municipal Alfonso Murube (Ceuta), Vezette: J. Munuera
Gólszerzők: Raphinha (41.), Lewandowski (50., 90.), Fati (70.), Kessié (77.)
Sárga lap: N. González (39.)

Ceuta: Mejías – A. García, Gutierrez, Lafarge (Danese 68.), Ahmed (Redondo (57.) – Cuevas (P. García 57.), Reina, N. González, Alfonso Romero, Jota (Iglesias 57.) – Rodri (Casais 78.). Vezetőedző: J. Gil Romero

Barcelona: Pena – Bellerín, E. García, Alonso (Christensen 74.), Alba – S. Roberto (Busquets 73.), Kessié, Torre (Gavi 46.) – Raphinha (Alarcón 80.), Lewandowski, F. Torres (Fati 60.). Vezetőedző: X. Hernández

A mérkőzés videós összefoglalója:

A nyolcaddöntő összes párosítása:
Kedd:
Alaves (II.) – Sevilla – 0-1
Real Sociedad – Mallorca 1-0

Szerda:
Sporting Gijon (II.) – Valencia 0-4
Atletic Bilbao – Espanyol 1-0
Betis – Osasuna 2-3 – büntetők után
Levante – Atletico Madrid 0-2

Csütörtök:
Ceuta (III.) – FC Barcelona 0-5
21:00 Villarreal – Real Madrid