Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szoboszlai: “Kapura akartam fejelni, nem érdekel ki szerzi a gólt”

Az RB Leipzig és a Bayern München 1-1-es döntetlent játszott egymással a német bajnokság (Bundesliga) tavaszi első mérkőzésén…

(Photo by Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)

Az RB Leipzig magyar válogatott kiválósága, Szoboszlai Dominik a második félidő elején fejjel adott gólpasszt a Bayern München ellen, majd a találkozó után elmondta, hogy kapura szánta a fejesét:

“Kapura akartam fejelni a labdát, mert tudtam, ha nem is megy be, valaki még beleérhet, ahogy az meg is történt, nem érdekel, ki szerzi a gólt, a lényeg, hogy sikerült egyenlíteni.”

“Az első félidőt szeretném elfelejteni. Nem lehet így kijönni egy meccsre, ahogy azt én és a csapat is tette, de van ilyen, amikor nem úgy sikerül a játék, ahogy eltervezzük. A második félidőben változtatni tudtunk, gólpasszt is tudtam adni, a csapat pedig pontot szerzett” – mondta el a mérkőzésről.

A 22 éves középpályása minden sorozatot figyelembe véve a 13. gólpasszát adta a szezonban, míg a Bundesliga idei szezonjában a 14. mérkőzésén a nyolcadik asszisztját jegyezte.