Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Haaland mesterhármasával sima győzelmet aratott a Manchester City – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának vasárnapi játéknapjának délutánján lépett pályára a címvédő Manchester City a Wolverhampton ellenében.

(Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)

Az első játékrészben sokáig nem történt semmi izgalmas, távoli lövésekkel próbálkoztak a hazaiak, a vendégeknek sansza sem volt, valamint Coote játékvezető 25 perc letelte alatt kiszórt 4 sárga lapot is. A 40. percben azonban megjött a mérkőzés első találata, Kevin De Bruyne tekerte a labdát a kapu elé, amelyre Haaland érkezett remek ütemben és két felugró védőt is lefejelve megszerezte csapatának a vezetést (1-0). A hátralévő pár percben pedig egy büntetőgyanús eset volt, de azt nem ítélte meg a VAR a manchesteriek számára, így egygólos hazai előnnyel mehettek szünetre az együttesek.

A második félidőben sem volt sokkal több izgalom, de már rögtön a játékrész elején megszerzi csapata és saját maga második gólját is Haaland, a norvég egy jogosan megítélt büntetőt értékesített az 50. percben (2-0). Mindössze négy minutummal később mesterhármast jegyez Haaland, amelyet egy az egyben Mahreznek köszönhet, ugyanis az algériai egy magas letámadás során szerzett labdát a vendégek tizenhatosánál, majd önzetlen módon letette a norvég csatár elé a labdát, ő pedig az átvételt követően higgadtan gurított a szinte üresen tátongó kapuba (3-0). A hátralévő bő félórában pedig még egy Daniel Podence próbálkozást jegyezhettünk fel, de nem sikerült szépítenie a portugál szélsőnek, így Haaland triplájával 3-0-ás győzelmet aratott a Manchester City és tapad a listavezető Arsenalra.

Manchester City – Wolverhampton 3-0 (1-0)
Helyszín: Etihad Stadion (Manchester), Vezette: D. Coote
Gólszerző: Haaland (40., 49., 54.)

A találkozó videós összefoglalója:

 

A 21. forduló teljes menetrendje:
Szombat:
Liverpool – Chelsea 0-0
Bournemouth – Nottingham Forest 0-0
Leicester City – Brighton 2-2
Southampton – Aston Villa 0-1
West Ham – Everton 2-0
Crystal Palace – Newcastle 0-0

Vasárnap:
Leeds United – Brentford 0-0
Manchester City – Wolverhampton 3-0
17:30 Arsenal – Manchester United (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Fulham – Tottenham Hotspur (Tv: Arena 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore