Barca: a Real Madridtól is igazolhatnak a katalánok! – sajtóhír

Meglepő hír látott napvilágot a spanyol sportsajtóban Marco Asensio kapcsán, aki jelen állás szerint a nyáron szabadon igazolható játékossá válik, és akár még az ősi rivális FC Barcelona játékosa is lehet (…) 

(…) Legalábbis ezt állítják a spanyol vezető sportlapok; pontosabban azt, hogy a 27 esztendős spanyol válogatott játékos mivel még mindig nem hosszabbította meg lejáró szerződését a Real Madriddal, ennek értelmében pedig szabadon igazolható játékosként távozhat a spanyol fővárosból.
Mindebből akár még a Barca is előnyt kovácsolhat, különösen annak ismeretében, hogy Xavi köztudottan szimpatizál a Real Madridnál 2016 nyara óta futballozó Asensióval, akinek megszerzése komoly fegyvertény lenne.

A spanyol lapok szerint a katalánok malmára hajthatja a vizet az is, hogy Asensio nemrég váltott ügynököt, és annak a Jorge Mendes-nek a játékosa lett, akinek köztudottan jó kapcsolata van a Barca vezetőségével.

A katalán Sport című lap ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, hogy a Barcának sem lesz éppen egyszerű megállapodnia Asensióval, aki állítólag magasabb fizetést szeretne kiharcolni magának a Real Madridnál is… A katalánok anyagi lehetőségei pedig nem feltétlenül engedik meg a jövőbeni magas béreket.