A spanyol bajnokság (La Liga) mezőnyébe visszatérő Girona egy tapasztalt hátvéddel erősítette meg keretét a továbbiakra…
(Photo by Omar Vega/Getty Images)
A Girona bejelentette, hogy két és fél éves megállapodást kötött az MLS-ben szereplő New York City FC-t elhagyó rutinos védővel, Alexander Callensszel.
A 30 éves perui középhátvéd hazájában a Sport Boys csapatában kezdte pályafutását, majd először 2011 és 2017 között próbálta ki magát Spanyolországban. Callens a Real Sociedad hívására került Európába, azonban első nekifutásra egyetlen első osztályú mérkőzésen sem szerepelt, a San Sebastián-i egylet első csapatában mindössze egy kupamérkőzésen foglalkoztatták, egyébként a másodosztályú B csapatban szerepelt 2015-ig. Ezt követően másfél éven át az ugyancsak másodosztályú Numancia alkalmazásában állt, 39 másodosztályú bajnokin három gólt szerzett.
2017-ben visszatért az amerikai kontinensre és az előző naptári esztendő végéig az NYCFC alkalmazásában állt. Callens hat szezon alatt 164 MLS-mérkőzésen, összességében pedig 193 találkozón lépett pályára és hátvéd létére 15 gólt szerzett. Alapembere volt a 2021-ben bajnoki címet nyerő együttesnek, együtt futballozott az azóta szintén a katalánokhoz kerülő Valentín Castellanosszal.
Callens 2013 óta 34 alkalommal lépett pályára a perui nemzeti csapatban, részt vett a 2019-es és a 2021-es Copa Américán.
A Girona 18 forduló alatt szerzett 21 pontjával jelenleg a 11. helyet foglalja el a La Ligában, de mindössze négy ponttal előzi meg a legjobb kiesőt.
Benvingut Alexander! 👋
➕ INFO: https://t.co/RT4tfcE2LI pic.twitter.com/l0qwFfBlgI
— Girona FC (@GironaFC) January 23, 2023
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt