Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli kölcsönvette az Atalanta kapusát! – hivatalos

A Luciano Spalletti által irányított SSC Napoli hivatalos weboldalán keresztül tudatta, hogy kölcsönvette az Atalanta kapusát, Pierluigi Gollinit…

A listavezető Napoli vette kölcsön az idény második felére Pierluigi Gollinit, aki a szezon első részét a Fiorentina színeiben töltötte. A szerződés magába foglal egy vételi opciót, így a Napolinak lehetősége van arra, hogy végleg megvásárolja az olasz portást. Gollini egyébként a klub második téli szerzeménye Bartosz Bereszynszki után.

Pierluigi Gollini még a Hellas Verona színeiben mutatkozott be a Serie A-ban a 2014/2015-ös idényben, majd a következő kiírás során a klub első számú kapusa lett. Innen az akkor angol másodosztályú Aston Villához igazolt, ahonnan fél év után távozott, jó teljesítménye miatt az Atalanta lecsapott rá. A bergamói csapatnál 2017 és 2018 között másodszámú volt, majd 2018-2021-ig egyértelműen az Atalanta alapemberének számított. A 2021/2022-es szezont a Tottenhamnál töltötte, azonban nem sok lehetőséget kapott a bizonyításra, míg az aktuális első felét a Fiorentinánál, ahol szintén elvétve kapott esélyt. Gollini eddig 121 mérkőzésen védett a Serie A-ban, ezeken 145 gólt kapott, összesen 33 alkalommal maradt érintetlen a hálója.