Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as Dél-Amerika-bajnokság: Uruguay az újabb győzelemmel már továbbjutott

A 2023-as U20-as Dél-Amerika-bajnokság keddről szerdára virradóra esedékes játéknapján már a B csoportban is lejátszották a harmadik forduló mérkőzéseit…

 

Uruguay a második mérkőzésén is fölényes, 3-0-s győzelmet aratott Venezuela ellen, így két meccs alatt biztosította helyét a második körben. Az elejétől kezdve fölényben játszó uruguayiak az első félidő derekánál Luciano Rodríguez jóvoltából voltak eredményesek, aki egy kirúgást követően ugrott ki két gyámoltalan védő között, majd helyezett a kapuba. A Celeste továbbra is lendületben maradt, és újabb kimaradt lehetőségek után a 42. percben R. Sánchez visszatett labdájából a csapatkapitány Fabricio Díaz közelről volt eredményes. A venezuelaiak bár lelkesen próbálkoztak, végig óvatlanul játszottak, ráadásul a második félidő elején tíz emberre fogyatkoztak Kelsy kiállítása miatt. A játékrész derekánál a favorit újabb gólt szerzett, a duplázó Luciano Rodríguez másodszor egy tizenhatoson kívüli átlövésből volt eredményes. Uruguay a második meccsét is 3-0-ra nyerte és már az utolsó kétt meccs eredményétől függetlenül biztosan továbbjutott a következő fordulóba, esélyeshez méltóan abszolválva a csoportkört.

Uruguay – Venezuela 3-0 (2-0)
Gólszerzők: L. Rodríguez (24., 65.), F. Díaz (42.), ill.
Kiállítva:ill. Kelsy (48.)

 

A csoport másik mérkőzése gyakorlatilag a harmadik továbbjutó helyről döntött, és az esélyesebb Chile 1-0-ra felülmúlta egy villanással Bolíviát. Bár a találkozó a La Verde is ígéretesen kezdte, az első húsz perc végén egy remekül kijátszott támadás végén Lucas Assadi a tizenhatoson belülről fordulásból lőtt a hálóba. A chileiek uralták a mérkőzést, és a második félidőben akár újabb találatokat is szerezhettek volna, ám könnyelműek voltak a kapu előtt. A hajrában Bolívia becsülettel küzdött az egyenlítésért, de nem tudtak veszélyt teremteni Reyes ketrece előtt, így az igyekezett ellenére könnyűnek találtattak. A két csapat így helyet cserélt egymással a továbbjutást érő harmadik helyen, ráadásul amíg Chile Venezuelával találkozik, addig Bolívia Uruguay ellen játssza az utolsó mérkőzését, így egyre biztosabbnak tűnik a La Roja továbbjutása.

Chile – Bolívia 1-0 (1-0)
Gólszerző: Assadi (19.), ill.
Kiállítva: Morales (88.), ill.

 

A B csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore

A B csoport következő fordulója:

Január 26., csütörtök, 23:00 Uruguay – Bolívia
Január 27., péntek, 01:30 Venezuela – Ecuador

A szerdai játéknapon az A csoportban újabb fordulót rendeznek, melyben a két vereséggel kezdő Argentína az életben maradásért harcolhat a nullapontos Peru ellen. A már biztos továbbjutó Brazília pedig a rendező Kolumbiával meccsel, utóbbi még szintén a továbbjutásért hajt. A szabadnapos Paraguay már biztos résztvevője a második körnek.

A torna következő játéknapjának programja:

Január 25., szerda, 23:00 Argentína – Peru
Január 26., csütörtök, 01:30 Brazília – Kolumbia

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!