A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Mint ismert, a Real Madrid csütörtök este könnyedén győzte le a Valenciát a Bernabéuban egy korábbról pótolt bajnoki találkozón. A lefújás pillanatában azonban hamar kiderült, nem lehet felhőtlen a blancók öröme (…)
(…) A 36. percben lecserélt Eder Militao, valamint a két gólpassza után, a 60. percben szintén kényszerűségből a pályát elhagyó Karim Benzema kapcsán máris kisebb aggodalom kezdődött a spanyol fővárosban.
Benzema és Militao állapotáról ugyan közleményt nem adott ki a Real Madrid, és könnyen lehet, hogy csupán elővigyázatosságból cserélte le játékosait Carlo Ancelotti vezetőedző, figyelembe véve hogy hat nap múlva kezdődik a klubvilágbajnokság a csapat számára, mégis kissé aggasztónak tűnik a helyzet.
A Real-ügyekben általában jól értesült Marca című fővárosi lap szerint a Valencia játékosával, Linoval balszerencsésen összecsapó Militao állapota lehet aggasztóbb, aki combsérülést szenvedhetett, és már a kispadon láthatóan azonnal körülállta az orvosi stáb.
Benzema esetében térdsérülésről lehet hallani, amelyről a következő órákban elvégzendő orvosi vizsgálatok eredményei alapján kapható pontosabb kép.
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!