Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United játékosát szemelte ki a PSG – sajtóhír

A Sky Sports értesülései szerint a francia listavezető a középpályáját erősítené meg a Vörös Ördögök perememberével.

(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

A Paris Saint-Germain a Manchester United játékosát, Fredet szemelte ki, akit ingyen kaparinthatnak meg a párizsiak. A 29 éves labdarúgó szerződése jövőnyáron lejár, ennek következtében, ha némi pénzt szeretnének belőle látni az angolok, akkor túl kell adniuk rajta.

A brazil játékos Casemiro és Eriksen érkezésével, valamint McTominay javuló játékával kiszorult a kezdőből, így már csak peremembere az Erik ten Hag vezette Vörös Ördögöknek. Éppen emiatt sem kívánja megújítani kontraktusát, és legkésőbb a nyár folyamán távozni szeretne.

Fred 2018-ban csatlakozott a Manchester United csapatához a Shakhtar Donyecktől 59 millió euróért cserébe, azóta 186 tétmérkőzésen léphetett pályára a klub színeiben, amelyeken 12 gólt és 15 gólpasszt jegyzett.