Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: a Barcelona a Romával, a Lyon a Chelsea-vel került össze

Nyolc csapat maradt állva a női Bajnokok Ligája 2022-2023-as kiírásában, a péntek délutáni sorsoláson pedig meghatározták a további menetrendet…

(Photo by Kristian Skeie – UEFA/UEFA via Getty Images)

Az UEFA munkatársai a péntek délutáni órákban kisorsolták a női Bajnokok Ligája 2022-2023-as kiírásában az egyenes kieséses szakasz további párosításait.

A sorsolás alapján eldőlt, hogy a nyolcaddöntőben a címvédő Olympique Lyon ellenfele a Chelsea lesz, míg a tavalyi döntős Barcelona az AS Romával találkozik. A francia és a katalán csapat egy ágra került, mindkettőjük továbbjutása esetén ezúttal már az elődöntőben összefuthatnak egymással. Eközben a másik ágon a Bayern München és az Arsenal, valamint a Paris Saint-Germain és a Wolfsburg küzd egymással a négy közé jutásért.

A negyeddöntők első mérkőzéseit március 21-22-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. Az elődöntőkre április 22-23-án és 29-30-án kerül sor, míg a női Bajnokok Ligája idei sorozatának döntőjét 2023. június 3-án Eindhovenben tartják.

Női Bajnokok Ligája, a negyeddöntők párosítása:

Bayern München – Arsenal
Olympique Lyon – Chelsea
AS Roma – Barcelona
Paris Saint-Germain – Wolfsburg