11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy ebben a szezonban már nem számíthatnak Francis Coquelinre.
(Photo by Thomas Pichler/SEPA.Media /Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a spanyol bajnokság (La Liga) 21. fordulójának vasárnapi játéknapján a Barcelona 1:0-s győzelmet aratott a Villarreal otthonában. A hazaiak számára nem csupán a vereség volt fájó, hanem az is, hogy elveszítették az egyik kulcsjátékosukat, Francis Coquelint. A francia középpályás a találkozó 36. percében hordágyon hagyta el a pályát, amiből már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Az orvosi vizsgálatok azóta kimutatták, hogy a 31 éves játékos jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag. A csapat közleménye alapján Coquelint a következő napokban fogják megműteni, a beavatkozás részleteiről pedig később fog tájékoztatást adni a klub. Annyi biztosra vehető, hogy középpályás ebben a szezonban már nem léphet pályára, ami komoly érvágás a csapat számára.
Coquelin ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 25 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 3 gólig és 1 gólpasszig jutott.
MEDICAL REPORT: @FCoquelin_off
🔸 The midfielder suffered a ruptured anterior cruciate ligament in his right knee.
Stay strong, Coque. Our thoughts are with you 💛!@AsisaSalud 🏥#VillarrealBarça
— Villarreal CF English (@VillarrealCFen) February 13, 2023
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…