Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: a Lazio egy gól nélküli döntetlennel jutott tovább

A csütörtöki kora esti órákban négy párharcban lejátszották a visszavágókat a legjobb 16 közé jutásért az Európa-konferencialigában…

(Photo by Marco Rosi – SS Lazio/Getty Images)

Az Anderlecht odahaza 2-1-es győzelmet aratott a Ludogorec Razgrad ellen az idegenbeli, 1-0-s győzelem után, majd tizenegyesekkel továbbjutott.A hazai gárda már az első negyedórán belül kiegyenlítette hátrányát egy öngóllal, a további mezőnyfölény ellenére viszont az első félidőben képtelenek voltak újabb találatot szerezni. A második félidő derekánál az Anderlecht növelte előnyét, Yari Verschaeren találatával már továbbjutására álltak. Örömük mindössze három percig tartott, Igor Thiago volt eredményes, amely azt jelentette, hogy hosszabbításba torkollott az összecsapás. A túlórában a belgák veszélyeztettek többet, főleg miután a 97. perctől a bolgárok tíz emberre fogyatkoztak, de a lehetőségek ellenére képtelenek voltak eldönteni a párharcot. A tizenegyespárbaj során a hazaiak mindhárom lövése bement, a vendégek viszont nem tudtak betalálni, így simán eldőlt a továbbjutó kiléte.

Anderlecht – Ludorogec Razgrad 2-1 (1-0, 2-1, 2-1, 2-1) – tizenegyesekkel: 3-0
Gólszerzők: Russo (13. – öngól), Verschaeren (68.), ill. Igor Thiago (71.)
Kiállítva:ill. Piotrowski (97.)
Továbbjutott: az Anderlecht 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel

A Lazio 0-0-s döntetlent ért el a CFR Cluj vendégeként, így Maurizio Sarri 1-0-s összesítéssel kvalifikálta magát a következő fordulóba. A rómaiak az első mérkőzésen hosszú emberelőnyben játszva diadalmaskodtak egy góllal, a visszavágón pedig a kolozsváriak próbálkozásai mindvégig sikertelenek voltak, a “sasok” a visszavágót végig kontroll alatt tartvamentek tovább. A hajrában ráadásul ezúttal a hazaiaknál mutatták fel egy piros lapot, név szerint Muhar részére, így a hajrában még kevesebb esélyük lehetett az egyenlítésre.

CFR Cluj – Lazio 0-0 (0-0)
Gólszerzők:ill.
Kiállítva: Muhar (77.), ill.
Továbbjutott: a Lazio 1-0-s összesítéssel

A ciprusi AEK Larnaca a hazai 1-0-s győzelem után a Dnyipro-1 elleni, Kassán megrendezett visszavágón gól nélküli döntetlent harcolt ki, így bejutott a legjobb 16 közé. A hátrányban lévő ukrán csapat mindkét félidőben aktívabban próbálkozott, de kevés gólszerzési lehetőségüket képtelenek voltak gólra váltani. A ciprusiak magyar légiósai közül Nikolics Nemanja a 84. percben állt be csereként, míg Gyurcsó Ádám a sérülése miatt továbbra is harcképtelen.

Dnyipro-1 – AEK Larnaca 0-0 (0-0)
Gólszerzők: ill.
Továbbjutott: az AEK Larnaca 1-0-s összesítéssel

A hazai egygólos vereség után jókora meglepetésre a Sheriff Tiraspol egy 3-1-es idegenbeli győzelemmel megfordította a Partizan Beograd elleni párharcot és továbbjutott a következő fordulóban. A házigazda szerezte az első gólt a visszavágón, mellyel összesítésben már 2-0 volt az előnye. Nem sokkal később a Dnyeszter-mentiek egy tizenegyesből egyenlítettek, majd a szenegáli légiós, Mouhamed Diop az első félidő végén és a második elején egyaránt eredményeys volt. A sokkolt szerbeknek erre már nem volt válaszuk a hátralévő játékidőben, így gyakorlatilag nyert helyzetből estek ki, míg a Sheriff folytatja nemzetközi szereplését.

Partizan Beograd – Sheriff Tiraspol 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Menig (14.), ill. Badolo (21. – büntetőből), Diop (45+1., 47.)
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol 3-2-es összesítéssel

Európa-konferencialiga, a legjobb 16 közé jutásért, további mérkőzések:

21:00 Basel – Trabzonspor (az első mérkőzés eredménye: 0-1)
21:00 Fiorentina – Sporting Braga (az első mérkőzés eredménye: 4-0)
21:00 Gent – Qarabag (az első mérkőzés eredménye: 0-1)
21:00 Lech Poznan – Bodö/Glimt (az első mérkőzés eredménye: 0-0)