Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: történelmi gólt szerzett a korábbi Barca-kiválóság!

A Lazio szemszögéből kevés dolognak örülhetnek az AZ Alkmaar ellen hazai pályán elveszített Európa- konferencialiga nyolcaddöntő első felvonását követően, a rutinos Pedro teljesítményének viszont igen (…)

(…) A már 35 esztendős korábbi Barca-kiválóság ugyanis azon túl, hogy vezetést szerzett a rómaiaknak az első félidőben, történelmi találatot is jegyzett: Pedro ugyanis az első játékos lett aki immáron mindhárom nemzetközi kupasorozatban (Bajnokok Ligája, Európa-liga, Európa-konferencialiga) betalált.

Érdekesség, hogy Pedro igazán szereti a hasonló mérföldköveket, hiszen még Barca játékosként, 2009/10-es idényben (La Liga, spanyol Király-kupa, Bajnokok Ligája, spanyol Szuperkupa, európai Szuperkupa valamint a Klubvilágbajnokság – a szerk.) mind a sorozatban sikerült a hálóba találnia, amelyben pályára léphetett.