Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Súlyos sérülést szenvedett a Kisvárda fiatal magyar játékosa

Ismét hosszabb kihagyásra számíthat a Kisvárda tehetséges magyar labdarúgója, miután a csapat megerősítette, hogy beigazolódtak a félelmeik…

 

Az NB I-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a Debrecen elleni vesztes mérkőzés hajrájában megsérülő Czérna Eriknek elszakadt az elülső keresztszalagja a jobb lábában.

A 19 éves szélső fiatal kora ellenére sajnos nem először szenvedett súlyosabb sérülést, hiszen egy hónappal ezelőtt a Ferencváros elleni combizomszakadást, éppen abból tért vissza a Loki ellen, amikor újra megsérült, míg tavaly februárban a tartalékcsapat egyik meccsén szenvedett boka- és szárkapocscsonttörést, amiből ugyancsak hónapokig tartott a felépülése.

“Tavaly a bal lábam, most a jobb sérült meg. A tünetekből fel voltam készülve a legrosszabbra, ám letaglózott a hétfői hír, hogy a meccs után elvégzett vizsgálatok kimutatták a szakadást. Az első gondolatom az volt, hogy feladom, hiszen valamiért nagyon büntet a sors, de úgy döntöttem, hogy összeszorítom a fogam, és bár műtét, valamint nagyon kemény rehabilitáció vár rám, állok elébe. Azt sajnálom, hogy a következő évben az én korosztályom lesz a felső korhatára az NB I-ben szerepeltetendő fiatal generációnak, bíztam benne, hogy megkapom a lehetőséget, ezért is dolgoztam keményen. Ám most úgy tűnik, pályafutásom talán legértékesebb esztendeje a felépülésemre megy majd rá” – nyilatkozta a csapat honlapjának.

“Annyira emlékszem, hogy Bohdan Melniktől kaptam labdát a jobb oldalon, a hosszabbítás letelte előtt. A tizenhatoson belülre érve éreztem, hogy hosszú lesz, de azért megküzdöttem érte, hátha… Ekkor Ferenczi János meglökött, elveszítettem az egyensúlyom, és a jobb lábammal a pályát övező műfüves borításra érkeztem le, ahol letapadt, ez okozhatta a bajt. Az eset után nem sok mindenre emlékszem, de arra igen, hogy többen így például a debreceni kapus is a segítségemre sietett. Azt nem tudnám megmondani, hogy Ferenczi János köztük volt-e, mindenesetre azóta nem keresett” – tette hozzá a fiatal labdarúgó.