Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzeti csapatot választott a Lyon kiválósága – HIVATALOS

Egy hosszú ideje húzódó kérdésre adott választ az Olympique Lyon középpályása, miután megnevezte, hogy melyik válogatottban tervez pályára lépni a jövőben…

(Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images)

Miután már hetek óta a levegőben lógott, hogy az Olympique Lyon középpályása Houssem Aouar melyik válogatottban tervezi a játékot, az algériai származású labdarúgó nemrégiben megerősítette, hogy a továbbiakban Franciaország helyett Algéria nemzeti csapatát fogja erősíteni.

A 24 éves középpályás Lyonban született és 11 éves kora óta az OL-ben futballozik, a felnőttek közt is csak ezt a csapatot erősítette. Aouar eddig egyszer, 2020-ban egy felkészülési mérkőzésen lépett pályára a francia válogatottban, ám mivel ez nem hivatalos tétmérkőzés volt, így még szabadon válthat nemzetet, ezzel a lehetőséggel pedig élt is saját bevallása szerint és a jövőben származási országát szándékozik képviselni:

“Nem akartam megtenni az első lépést, mert nem akartam törtetőnek tűnni, de miután az algériai szövetség elnöke és a szövetségi kapitánya is megkeresett, igent mondtam a lehetőségre. Nem volt jó döntés a francia válogatottban pályára lépni, nem igazán illett hozzám.”

Aouar a 2017-es bemutatkozása óta 226 mérkőzésen 41 gólt szerzett a Lyon felnőtt csapatában, azonban az aktuális idényben sorozatos sérülései miatt mindössze 11 találkozón játszott.