Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Conte senkit nem kímélt, felszólalt a saját játékosai ellen

A Tottenham 3-3-as döntetlent játszott a Southampton ellen kétgólos vezetésről az angol bajnokság (Premier League) szombati játéknapján…

(Photo by Mike Hewitt/Getty Images)

A Tottenham olasz vezetőedzője, Antonio Conte nem fogta vissza magát a mérkőzés után. A korábban a Juventust, az Intert és a Chelsea-t is irányító szakembernek nem is az eredménnyel, hanem játékosai hozzáállásával volt kifogása:

“Tizenegyen mentünk ki a pályára, de csak önző játékosokat láttam, olyanokat, akik nem segítik egymást és nem teszik bele a szívüket a mérkőzésbe. Nem csapatként játszottunk. Nagyon dühös vagyok, ehhez nem vagyok hozzászokva.”

“A klub felelőssége az átigazolási piac, és a korábban itt dolgozó edzőknek is megvolt a maguk felelőssége. De minden csak a klub és a menedzserek hibája? Mi van a játékosokkal? Velük mi a helyzet? Ők ilyenkor hol vannak? A tapasztalataim azt mondatják velem, hogy ha versenyképes akarsz lenni és küzdeni szeretnél a céljaid eléréséért, akkor mindenképpen javulnunk kell, mert ebben az aspektusban jelenleg óriási a lemaradásunk. Én csak tizenegy játékost látok, aki önmagáért játszik. Hogy miért? Mert ők ezt szokták meg a Tottenhamnél. Nem valami igazán fontosért játszanak, és nem akarnak nyomás alatt futballozni” – fejtette ki gondolatait.

“Eddig visszafogtam magam, de amit most láttam, az elfogadhatatlan, és természetesen szurkolói szempontból is az. Húsz éve ugyanaz a tulajdonosa a Tottenhamnek, de a klub soha nem nyert semmit, nem véletlen. Ha ezen az úton folytatják, akkor hiába váltogatják a menedzsereket, semmi változás nem lesz. A játékosokat is be kell vonni ebbe a szituációba, ha a klub változásokat szeretne elérni, ezt elhihetik nekem” – folytatta a kifakadását.

A Tottenham jelenleg ugyan a BL-indulást jelentő negyedik helyet foglalja el a PL-ben, de csak két ponttal előzi meg a kettővel kevesebb mérkőzést játszó Newcastle Unitedet.