Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Kessié hajrában szerzett gólja döntött a Barcelona javára a Real Madrid ellen – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 26. fordulójának zárómérkőzésén tartották meg a szezon második bajnoki El Cláscióját. Szinte az egész mérkőzésen veszélyesebb volt a Barca, bár a végét nagyon megnyomták a madridiak is, de végül a 92. percben egy Kessié-gól döntött a katalánok javára. 12 pontos előnyre tett így szert a Barcelona, ami már fél kézzel foghatja a bajnoki trófeát.

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

Nagyon belekezdett az elején a Barcelona, a Real Madrid ki se tudta hozni a labdát a térfelükről. A 6. percben már Raphinha közeli fejesét kellett védeni Courtoisnak, majd a kipattanót fölé lőtték a katalánok. A 9. percben azonban a semmiből mégis vezetést szerzett a Real Madrid, ráadásul egy öngóllal: Vinícius Junior vitte le a labdát az alapvonalhoz, onnan próbálta középre tenni, Araújo azonban fejjel épp beleért, és végül róla pattant be a labda Ter Stegen kapujába. A gól után kicsit vesztett a kezdeti lendületéből a Barca, de még így is veszélyesebb volt a katalán gárda, de azért élénkebb lett a Real támadójátéka is, azonban a befejezéseik pontatlanok voltak. A 35. percben viszont már ismét mezőnyfölénybe kerültek a katalánok, és a 45. percben össze is jött az egyenlítés egy Real-védelemi hibából: a madridi védők két katalán lövést is blokkoltak először, de a labda végül Sergi Roberto elé pattant, akinek már csak a félig üres kapuba kellett lőnie.

A második félidőt is jobban kezdte a Barcelona, bár a 48. percben Viníciusnak ismét sikerült megvernie Araújót, majd visszatette a labdát Valverdének, ő azonban mellé lőtt. Az 59. percben Lewandowski zseniális lövést adott le Courtois kapujára, de a labda pár centivel elszállt a kapu mellett. A 63. percben az éppen beálló Rodrygo egy veszélyes lövéssel mutatkozott be, azonban nagyon rosszul találta el a labdát. A 67. percben Lewandowski egy akrobatikus mozdulattal próbálta belőni a labdát a kapuba, de nem találta el jól, míg a 74. percben Raphinha távoli lövését ütötte ki az oldalhálóba Courtois. A Real Madrid nem igazán jutott szóhoz, a Barcának voltak ígéretesebb próbálkozásai. A vendégek Vinícius oldalán próbáltak támadásokat építeni, azonban ezeket most jól levédekezte a hazai gárda. A 81. percben Asensio fejezett be egy szép támadást egy gyenge lövéssel, a labda viszont így is a hálóban kötött ki, viszont hosszas videózás után les miatt érvénytelenítették a gólt. Az utolsó percek már inkább a Real Madridról szóltak, beszorult a Barca a saját kapuja elé. A 92. percben viszont eldőlt a mérkőzés, amikor ismét gólt szerzett a Barcelona: Balde középre tette a labdát, ahol a remekül érkező Kessié kapásból lőtt a kapuba Courtois mellett. Erre már nem tudott válaszolni a Real Madrid, és maradt az eredmény a lefújásra is.

Barcelona–Real Madrid 2–1 (1–1)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona) Vezeti: Ricardo de Burgos Bengoetxea
Gólszerzők: Sergi Roberto (45.), Kessié (90+2.) ill. Araújo (9. – öngól)
Sárga lap: Raphinha (33.), Roberto (65.), Balde (90.), Ansu Fati (90+7.) ill. Nacho (18.), Modric (69.), Ceballos (90+7.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: Ter Stegen – Araújo, Koundé, Christensen, Balde – Roberto (Kessié, 77.), Busquets, De Jong, Gavi (Ansu Fati, 90+1.) – Raphinha (Ferran Torres, 83.), Lewandowski, Gavi. Vezetőedző: Xavi

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Militao, Rüdiger, Nacho (Mendy, 62.) – Modric (Tchouameni, 76.), Camavinga (Ceballos, 76.), Kroos  (Rodrygo, 62.) – Valverde (Asensio, 76.), Benzema, Vinícius. Vezetőedző: Carlo Ancelotti

A 26. forduló eredményei:

Péntek:
Valladolid – Athletic Bilbao 1-3

Szombat:
Almería – Cádiz 1-1
Rayo Vallecano – Girona 2-2
Espanyol – Celta Vigo 1-3
Atlético Madrid – Valencia 3-0

Vasárnap:
Real Betis – Mallorca 1-0
Osasuna – Villarreal 0-3
Real Sociedad – Elche  2-0
Getafe – Sevilla 2-0
Barcelona – Real Madrid 2-0

A bajnokság jelenlegi állása: