A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
Az olaszok legendás világbajnok kapusa hiába véd 45 évesen is egykori csapatában, hamarosan itt az idő pályafutása lezárására…
(Photo by Raffaele Conti/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)
Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Parma kapuját védő Gianluigi Buffon maga erősítette meg a Bobo TV-ben Christian Vierinek, hogy a mostani vagy legkésőbb a következő szezon végén szögre akasztja a kesztyűjét:
“A mostani vagy a következő szezon végén vissza fogok vonulni. Megtettem mindent, amit meg tudtam tenni. Csak akkor folytatom a következő szezonra, ha elkötelezett tudok lenni még az iránt a projekt iránt, amit felvázolnak nekem nyáron.”
A 45 éves hálóőr két évvel ezelőtt tért vissza a Parma csapatához, amely színeiben 1995-ben mutatkozott be a felnőttek között, majd hat év után hagyott el annak idején a Juventus kegyeiért. Gigi a “sonkások” csapatával 1999-ben Olasz Kupát, Olasz Szuperkupát és UEFA-kupát nyert, később a torinóiakkal halmozta a sikereket, két évtized alatt például tíz bajnoki címet és öt kupasikert ért el.
Buffon 2006-ban világbajnok lett az olasz válogatottal, de a hőn áhított BL-címet sosem tudta megszerezni, a Juventusszal három vesztes BL-döntőben szerepelt.
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…
Már csupán a hivatalos bejelentésre vár(hat)unk…