Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Öt játékos is kikerült a holland keretből betegség miatt

A holland válogatott Eb-selejtezős rajtra készülő keretében több kényszerű változást jelentettek be…

(Photo by Rene Nijhuis/BSR Agency/Getty Images)

A holland labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy vírusos megbetegedése miatt Sven Botman (Newcastle United), Cody Gakpo (Liverpool), Matthijs de Ligt (Bayern München), Joey Veerman (PSV Eindhoven) és Bart Verbruggen (Anderlecht) egyaránt elhagyta a nemzeti csapat Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretét.

A kiesett játékosok pótlása érdekében Ronald Koeman szövetségi kapitány Ryan Gravenberchet (Bayern München), Kjell Scherpent (Vitesse) és Stefan de Vrijt (Inter) hívta meg a nemzeti csapathoz, akik mindannyian az első selejtezőmérkőzés helyszínén, Párizsban csatlakoznak az Oranje táborához.

Koeman a múlt pénteki kerethirdetése óta egyszer már kénytelen volt változtatni csapatán, hiszen Frenkie de Jong és Steven Bergwijn helyére a már távozó Veermant, illetve a dortmundi Donyell Malent hívta meg.

A holland válogatott március 24-én a Stade de France-ban csap össze a vb-döntős franciákkal, majd március 27-én Rotterdamban fogadja Gibraltárt.