Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelonából szeretne védőt igazolni az Arsenal – sajtóhír

Katalán sajtóinformációk szerint az Arsenal kiszemelte magának a Barcelona spanyol védőjét, Eric Garciát. 

(Photo by Martin Silva Cosentino/NurPhoto via Getty Images)

A katalán Mundo Deportivo információi szerint az Arsenal a Barcelona védőjét, Eric Garcíát szeretné megszerezni, így a korábbi Manchester City védő ismét együtt dolgozhatna Mikel Artetával.

A 22 éves játékos ebben a szezonban kevés játékperchez jutott a katalán gárdában, így nem lenne meglepő, hogy ha megpróbálnák eladni, különösen, hogy ezzel is segítenének a klub rossz anyagi helyzetén. Andreas Christensen és Jules Koundé remek párost alkotnak a védelemben, így Garcia játéklehetőségei igen korlátozottak lettek, hiszen mindössze csak 14 mérkőzésen lépett pályára a spanyol bajnokságban.

A katalán lap szerint Mikel Arteta, aki a City másodedzője volt 2019-ig, nyomon követi Garcia fejlődését. Az Ágyúsokat már a januári átigazolási időszakban szóba hozták a spanyol védő átigazolásával, de inkább a lengyel Jakub Kiwior szerződtetése mellett döntöttek.

García lenne Arteta harmadik olyan igazolása, aki korábban a Manchester Citynél játszott, Gabriel Jesus és OIekszandr Zincsenko után.

García végig járta a La Masia akadémiáját, mielőtt 2017-ben a Cityhez került. 2021-ben, szerződése lejártával ingyen igazolt vissza a Barcelonába.