Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: megdöntötte Nistelrooy és Szalah rekordját is Erling Haaland

Ahogy arról beszámoltunk, a Manchester City 3-0-ra győzte le a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján, amelyből egyszer Erling Haaland is kivette a részét, ezzel pedig egy rekordot is megdöntött. 

 (Photo by Catherine Ivill/Getty Images)

A Manchester City csatára, Erling Haaland gólgyártása úgy tűnik megállíthatatlan ebben a szezonban. A norvég támadó lőtte csapata harmadik gólját a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első felvonásán, ami egyben a 45. találata is volt az idényben minden sorozatot figyelembe véve. Ezzel Haaland egy rekordot is megdöntött, mivel egyetlen Premier League-játékos sem szerzett ennél több gólt egy szezonban.

A korábbi csúcstartó Ruud van Nistelrooy és Mohamed Szalah volt, előbbi a 2002/03-as, míg utóbbi a 2019/20-as szezonban érte el ezt a számot. Mind a korábbi Manchester United játékosnak, mind a Liverpool támadójának 52 meccsre volt ehhez szüksége, míg Haaland mindössze 39 találkozón érte ezt el, és még van hátra az idényből jó pár mérkőzés.

Ez volt Haaland 34. gólja is a 26. mérkőzésén a Bajnokok Ligájában, és még mindig csak 22 éves.