Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: megint kikapott a Chelsea, idegenben nyert a Liverpool! – eredmények, tabella

A Premier League hétközi, 33. fordulója már kedden kezdetét vette három találkozóval, majd szerdán további néggyel folytatódott.

(Photo by Chloe Knott – Danehouse/Getty Images)

 

Chelsea – Brentford 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Azpilicueta (37. -öngól), Mbuemo (78.)

Újabb kiábrándító eredményt ért el a Chelsea, amely Frank Lampard irányítása alatt – hogyha még nem lett volna látható – teljesen tanácstalannak és hitehagyottnak tűnt. A ‘londoni kékek’ mit sem tudtak kezdeni nagy labdabirtoklási fölényükkel, és miután összehoztak egy öngólt is, a találkozó nagy részében csak futottak ez eredmnéy után. Utóbbi nagyon nem megy a Chelsea-nek idén, így már meg sem lepődünk azon, hogy a Brentford szerzett újabb gólt, még egy csapást bevíve a mindössze 11. helyen álló londoniaknak (…)

West Ham – Liverpool 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Paqueta (12.) illetve Gakpo (18.), Matip (67.)

Jól kezdett a West Ham, amely hamar vezetéshez jutott Lucas Paqueta korai találatával, amire azonban nagy hamar volt válasza a Liverpoolnak Cody Gakpo jóvoltából. A gyors gólváltás után inkább a Liverpool akarata érvényesült, egyre nagyobb fölénybe is került Jürgen Klopp csapata, azonban a találkozó könnyen új irányt vehetett volna, amikor a fordulást követően még hamarabb, mint az első félidőben, újra vezetést szerzett a West Ham – Jarrod Bowen gólját azonban videózás után annullálták leshelyzetet kikockázva.

Ezt követően, miután megmenekült egy kellemetlen helyzettől a Liverpool, ment előre tovább a három pont megszerzéséért a vendég csapat: ez össze is jött nekik, Joel Matip 67. percben szerzett góljával.

A Liverpool fontos három pontot szerzett, és ha a Bajnokok Ligája indulást érő TOP4 (még) távolinak is tűnik, az Aston Villával és a Tottenhamel harcolhatnak az ötödik, Európa-liga csoportkört érő helyért.

Nottingham – Brighton 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Gross (45+3. -öngól), Danilo (69.), Gibbs-White (90+1.) illetve Bouanotte (38.)

Úgy tűnik, sokat kivett a Brightonból a Manchester United ellen büntetőkkel elveszített FA-kupa elődöntő. Roberto De Zerbi csapata ugyan fölényben játszott, de a helyzeteivel jól gazdálkodó Nottingham nagy győzelmet aratott, amellyel jelenelg el is mozdult a kiesé helyekről.

 

Manchester City – Arsenal 4-1 (2-0)
Gólszerzők: De Bruyne (7. és 54.), Stones (45+1.), Haaland (90+5.)

Pep Guardiola csapata a ‘tavasz rangadóján’ legyőzte a listavezető Arsenalt, és ezzel a saját kezébe vette a bajnoki cím sorsát.

 

Kedden történt:

Tovább folytatta pazar 2023-as sorozatát az Aston Villa. Unai Emery csapata a ‘nagyokat’ idézve úgy nyert a Fulham ellen, hogy nem igazán játszott most jól, mégis megszerezte a három pontot, harcban áll az európai kupaindulásért.

A további két találkozón kiesés rangadón osztozkodott a pontokat a Leeds United és a Leicester City; a Wolverhampton pedig Julen Lopetegui-érában megszokott módon hazai pályán tudta legyőzni aktuális ellenfelét,most a Crystal Palace-t.

Aston Villa – Fulham 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Mings (21.)

Wolverhampton – Crystal Palace 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Andersen (3. -öngól), R. Neves (90+4. -büntetőből)

Leeds – Leicester 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Sinisterra (20.) illetve Vardy (80.)

 

A fordulóból még hátra van:

20:45 Everton – Newcastle (Tv: Match 4)

20:45 Southampton – Bournemouth

21:15 Tottenham – Mancehster United (Tv: Splíer 1)

 

A bajnokság állás: