Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: fontos mérkőzésen húzta be a három pontot a Manchester United – videóval

A Tottenham Hotspur elleni botlását követően javított a Manchester United hazai pályán a szezon meglepetéscsapata ellen…

(Photo by Matthew Peters/Manchester United via Getty Images)

Elképesztően fontos mérkőzés előtt állt mind a Manchester United, mind pedig az Aston Villa a Premier League 35. fordulóját megelőzően, hiszen míg a Vörös Ördögök a Bajnokok Ligájában való indulásukat szeretnék bebiztosítani megannyi vetélytárssal harcolva a dobogós helyekért, addig az Aston Villa is az európai porondon szeretné magát megmutatni a következő folyamán, amelyre igen jó eséllyel pályázhat egy jó hajrát villantva a 22/23-as kiírásban.

A mérkőzés pedig ennek tükrében zajlott, a két csapat szinte egymásra szegezett pisztolyokkal állt egymással szemben, míg nem Bruno Fernandes tudott betalálni a 39. percben, így a hazaiak felé billentve a mérleg nyelvét, a félidei sípszót megelőzően.

A második etapban ugyan tovább folytatódott az acsarkodás, a két fél egyike sem tudta megzörgetni ellenfele hálóját, így az egyenlítés csak úgy elmaradt, mint az újabb manchesteri gól, így a United immár 63 ponttal ostromolja a dobogó harmadik fokán tanyázó Newcastle Unitedet.

Manchester United – Aston Villa  1-0 (1-0)
Gólszerző: Bruno Fernandes (39.) Ill.
Kiállítás:
Ill.

A 34. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Crystal Palace – West Ham United 4-3
Brentford – Nottingham Forest 2-1
Brighton – Wolverhampton 6-0

Vasárnap:
Bournemouth – Leeds United 4-1
Fulham – Manchester City 1-2
Manchester United – Aston Villa  1-0
Newcastle United – Southampton 3-1
Liverpool – Tottenham

Hétfő:
21:00 Leicester City – Everton (Tv: Match 4)

Kedd:
21:00 Arsenal – Chelsea (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása: