Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Spanyol sajtóhírek szerint nem csak a futballtörténelem legnagyobb fizetésével csábítanák Lionel Messit Szaúd-Arábiába, hanem azzal is, hogy odavinnék két korábbi, és egy mostani csapattársát is.
A spanyol El Chiringuito információi szerint a szaúdi Al-Hilal csapata Jordi Alba és Sergio Busquets, szerződtetésével akarja meggyőzni Lionel Messit, hogy hozzájuk igazoljon, mivel a szaúdi alakulat a Barcelona újraegyesítését tervezi. Sőt, más információk szerint párizsi csapattársát, Marco Verattit is odavinnék, hogy biztosan rábírják az argentin támadót a váltásra.
A szaúdi első osztályban szerepkő együttes állítólag 320 millió fontos ajánlatot tett le az asztalra Messiért, aki nyáron ingyen hagyja el a Paris Saint-Germain csapatát szerződése lejártával.
A legfrissebb hírek szerint Messi – akit a PSG egy engedély nélküli szaúd-arábiai utazása után felfüggesztett – kész elfogadni az Al-Hilal ajánlatát. Az El Chiringuito azt is állítja, hogy Busquets kétéves szerződést készül könit a Közel-Keleten, miután lejár a szerződése a Barcánál, és Alba is ezt az utat fogja bejárni jövő nyáron. Verattinak szintén egy nagy értékű ajánlatot készülnek letenni.
Messi esetleges barcelonai visszatéréséről is sok pletyka keringett az elmúlt hónapokban, de a katalánok pénzügyi nehézségei megnehezítik az üzletet. Mindeközben az MLS-ben szereplő Inter Miami – amelynek társtulajdonosa David Beckham – szintén régóta érdeklődik az argentin világbajnok iránt.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…