Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie B: a két feljutó már korábban eldőlt, kialakult a rájátszás mezőnye – KÖRKÉP

A Frosinone és a Genoa már korábban bebiztosította a feljutását a Serie A-ba, azonban az olasz másodosztály (Serie B) pénteki utolsó fordulója még így is számtalan kérdést tartogatott…

(Photo by Danilo Vigo/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)

Az olasz másodosztály (Serie B) utolsó játéknapján alakult ki a rájátszás pontos mezőnye, amelynek összetétele a péntek esti órákban egyszerre rendezett találkozók eredményének alakulása függvényében folyamatosan változott.

Bajnokként a Frosinone, második helyezettként a Genoa jutott fel a Serie A-ba. A Serie B alapszakaszának végén a harmadiktól a nyolcadik helyen végző csapatok vesznek részt a rájátszásban, melynek végső győztese ugyancsak csatlakozik ősztől az élvonal mezőnyéhez. A Bari harmadik helyezése már korábban eldőlt, míg azt a záróforduló határozta meg, hogy mögötte a negyedik helyen a Parma, az ötödiken a Cagliari, a hatodikon a Südtirol végzett. A legutolsó két playoff-helyet drámai végjátékban a Reggina és a Venezia kaparintotta meg, miközben a rosszabb egymás elleni eredményével a rövidebbet húzó Palermo mellett a Nagy Ádám fémjelezte Pisa is a legvégén maradt le az utószezonról.

A mezőny 16. és 17. helyen végző csapatok, a Cosenza és a Brescia egy oda-visszavágós párharcot játszhatnak a bennmaradásért, melynek győztese marad a B-ben, a vesztes viszont kiesik a harmadosztályba.

Az utolsó három helyezett számára már nincs menekvés, kiesett a Serie B-ből. Így járt a 2017 és 2020 között még az élvonalban három évet töltő SPAL, valamint az elmúlt években kétszer egy-egy szezonban a Serie A-ban szereplő Benevento és az egykor ugyancsak szebb napokat látott Perugia. Ősztől mindhárman csak a Serie C-ben állhatnak rajthoz.

A Serie A-ból egyelőre csak a Sampdoria másodosztályú kiesése biztos, nagyon közel áll a B-hez a Cremonese, az utolsó kieső pedig várhatóan a Lecce, a Spezia és a Hellas Verona közül kerülhet majd ki.

A bajnokság végeredménye

 

A Serie B Playoff programja

Első forduló:
Südtirol – Reggina
Cagliari – Venezia

Az elődöntőbe jutásért egymeccses párharcokat rendeznek május 26-án és 27-én, jövő pénteken is szombaton.

A két továbbjutó a Barival és a Parmával találkozik az oda-visszavágós elődöntőben, melyek első mérkőzéseit május 29-én és 30-án, a második felvonásait június 2-án és 3-án játsszák. Döntetlen esetében a jobb bajnokságbeli helyezése révén a Bari és a Parma lesz a kedvezményezett.

Elődöntő:
Südtirol/Reggina – Bari
Cagliari/Venezia – Parma