Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid panaszt tesz a spanyol hatóságoknál a Vinícius Juniort ért rasszista bántalmazások miatt

Ahogy arról beszámoltunk, Vinícius Juniort ismét rasszista bántalmazás ért a vasárnapi, Valencia elleni bajnoki mérkőzésen, amely miatt egy rövid időre félbe is szakadt a játék. A Real Madrid most bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz az ügyben. 

 (Photo by Mateo Villalba/Quality Sport Images/Getty Images)

A Real Madrid panaszt tett a spanyol főügyészségen, miután Vinícius Juniort ismét rasszista bántalmazás ért egy La Liga-mérkőzésen.

A királyi gárda vasárnapi, Valencia elleni mérkőzését ideiglenesen félbeszakították, miután a brazil csatárt rasszista szidalmazások érték a lelátóról. A Valencia megígérte, hogy megkeresi és eltiltja a felelősöket, és a La Liga is megerősítette, hogy vizsgálat folyik. Állításuk szerint már azonosították az egyik szurkolót, aki rasszista gesztust intézett Vinícius felé.

Hétfői közleményükben azt írták:

“A Valencia CF egy életre kitiltja a stadionból azokat a szurkolókat, akik rasszista gesztusokat tettek Vinícius Junior felé. A klub határozottan elítéli ezt a fajta viselkedést, amely nem felel meg a Valencia CF és szurkolói értékeinek.”

A Real Madrid elítélte a történteket, és megerősítette, hogy komoly lépéseket tesz az ügyben, amelyről egy hivatalos közleményt is kiadtak.

“A Real Madrid C.F. a leghatározottabban elítéli a tegnapi, Vinícius Junior ellen történt eseményeket. Ezek közvetlen támadást jelentenek a társadalmi együttélés és a demokratikus jogállamunk ellen. A Real Madrid úgy véli, hogy az ilyen támadások gyűlölet-bűncselekménynek is minősülnek, ezért megtette a megfelelő feljelentést az állami főügyészségen, konkrétan a gyűlölet-bűncselekmények és diszkrimináció elleni ügyészségen, hogy kivizsgálják a tényeket és megállapítsák a felelősséget. A spanyol alkotmány 124. cikke kimondja, hogy az ügyészség feladata az igazságszolgáltatás fellépésének előmozdítása a törvényesség, a polgárok jogainak és a közérdek védelmében. Emiatt, valamint a történtek súlyosságára való tekintettel a Real Madrid az állami ügyészséghez fordult, annak sérelme nélkül, hogy magánvádlóként jelenjen meg az eljárásokban.”

A Valencia által 1-0-ra megnyert mérkőzés második félidejében mintegy hat percre félbeszakadt a játék, amikor a Mestalla hangszóróin keresztül bejelentés tettek a rendezők. A hangosbemondón keresztül elhangzott üzenet szerint “nem tűrik tovább egyes nézők rasszista viselkedését”. Viníciust a hosszabbításban kiállították, amikor mindkét oldalon elszabadultak az indulatok, és a VAR úgy döntött, hogy Hugo Duro arcon vágása piros lapot érdemel. A brazil támadó az Instagramon tett közzé egy üzenetet az esetet követően, amely így szólt:

“Nem ez az első, nem a második és nem is a harmadik alkalom, hogy ez történik! Spanyolországban a rasszizmus normális dolog. A La Liga sem tesz ellne semmit, amivel csak bátorítja az ellenfeleket.”

Vinícius ebben a szezonban többször is rasszista bántalmazásnak volt kitéve, a La Liga pedig csak ebben a szezonban nyolc alkalommal tett rasszizmus miatt feljelentést a barcelonai bíróságon.

A La Liga létrehozott egy panaszkezelési folyamatot, amely lehetővé teszi a szurkolók számára, hogy jelentse a rasszista megnyilvánulásokat.