Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hollandiából hozna állandó menedzsert a Tottenham – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur csapata Hollandiából hozna menedzsert a csapat élére.

 (Photo by ANP via Getty Images)

Az angol The Athletic információi szerint, a Tottenham Hotspur hivatalosan is készül felkeresni a Feyenoordot, hogy Arne Slot legyen az új állandó menedzserük. A holland edző az elmúlt héten került a Spurs listájának elejére, megelőzve a többi jelöltet, köztük Roberto De Zerbit és Luis Enriquét.

A Tottenham még nem tett hivatalos ajánlatot Slotért. A Feyenoord igazgatója, Dennis te Kloese a hétvégén azt nyilatkozta az ESPN-nek, hogy nem történt megkeresés, ugyanakkor azt is megerősítette, hogy ő maga elutasított azt, hogy a Spursnél dolgozzon.

A 44 éves holland sok csodálót szerzett a Rotterdamban töltött időszaka alatt, hiszen a 2016/17-es szezon óta először vezette a Feyenoordot az Eredivise bajnoki címéhez, valamint tavaly az Európa-konferencialiga döntőjébe is bejutott.

A Tottenham olyan jelöltet keresett, aki képes lenne valódi változást eszközölni, összehozni a csapatot és új lendületet adni a játékstílusnak. Éppen ezért fordultak el a nagy nevű edzőktől, és inkább olyan jelöltet keresnek, aki közel áll ahhoz, amit Mauricio Pochettino tett, amikor 2014-ben a Spurshöz érkezett. Magát Pochettinót nem keresték meg a nyáron, hiszen most a Chelsea-hez áll nagyon közel.

Korábbi állandó menedzserük, Antonio Conte március 26-án távozott a vezetőedzői posztról, és előbb az asszisztense, Cristian Stellini váltotta, majd a szezon utolsó hat mérkőzésére Ryan Mason vette át ideiglenesen az irányítást.

A Slot által irányított Feyenoordot a múlt hétvégén holland bajnokká koronázták, ami mindössze a második bajnoki címük volt ebben az évszázadban. A 2021/22-es szezon kezdetén nevezték ki vezetőedzőnek, amikor a Feyenoord a harmadik helyen végzett és bejutott az Európa-konferencialiga döntőjébe.

A Tottenham május 28-án, vasárnap a Leeds United otthonában fejezi be a szezont.