Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A 32. fordulóból elhalasztott találkozót pótolták be az angol bajnokságban (Premier League) szerda este, amit a Brighton és a Manchester City vívott egymással.
(Photo by Mike Hewitt/Getty Images)
Már a 6. percben kialakult a mérkőzés első nagy helyzete, amit a Manchester City dolgozott ki: Foden adta be a labdát a hosszú oldalra, ahol Haaland emelkedett magasra nagyjából 5 méterre a kaputól, de a fejese elszállt a léc felett. Nem kellet sokat várni a Brighton első lehetőségére sem, a 9. percben Welbeck kapta ígéretes helyzetben a labdát, de a visszafutó Foden blokkolni tudta a kapura tartó kísérletet. A 20. minutumban ismét a Brighton járt közel ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést, miután Welbeck végezhetett el szabadrúgást, ám a lövése a keresztlécen csattant. Mindössze 1 perccel később a City is ziccerbe került Haaland révén, viszont Steele jól mozdult ki a kapujából és hatástalanítani tudta a gólkirály próbálkozását. A 25. percben viszont már megszületett a találkozó első gólja: Haaland kapott ismét egy kiváló kiugratást, majd önzetlenül lepasszolta a játékszert az érkező Fodennek, aki két védő között a kapuba juttatta a labdát, 0-1! A 36. percben közel járt a Brighton az egyenlítéshez, ám Bounanotte lövését nagy bravúrral védte Ortega. A 38. percben viszont már Ortega is tehetetlen volt, Enciso ugyanis a lassan védjegyévé váló távoli lövéssel próbálkozott, ami védhetetlenül vágódott Ortega hálójába, 1-1! A szünet előtti utolsó pillanatokban Foden volt ismét veszélyes, a kapura fejelt labdája viszont centikkel elszállt a kapu felett.
A második játékrész első nagyobb lehetősége a vendégek előtt adódott a 49. percben, amikor Gündogan lőhetett éles szögből, de a lövése kevéssel elkerülte Steele kapuját. Nem sokkal később már Steelenek is játékba kellett avatkoznia: az 53. minutumban Palmer életerős lövését kellett nagy bravúrral hárítania. Az 56. percben aztán a másik oldalon is megdolgoztatták a kapust, Ortega ugyanis Ferguson közeli bombáját ütötte szögletre. A 64. percben ismét a Brighton veszélyeztetett, egy beadás után Mitoma lőhetett, de a jól kimozduló kapus jól szűkítette a területet, és a testével hárítani tudta próbálkozást. A véghajrára fordulva Estupinan járt közel ahhoz, hogy überelje Enciso első félidőben lőtt bombagólját, ám az ő kapáslövése centikkel a kapu bal oldala mellett zúgott el. Az utolsó percekben is ugyan küzdöttek a csapatok, de már nem alakultak ki újabb lehetőségek, így mindkét csapat egy ponttal gazdagodott, ami azt jelenti, hogy a Brighton bebiztosította a 6. helyét, ami Európa-liga indulást jelent számukra!
Brighton – Manchester City 1-1 (1-1)
Helyszín: Amex Stadion Vezette: S. Hooper
Gólszerző: Enciso (38.) ill. Foden (25.)
Sárga lapok: Veltman (89.), van Hecke (90+1.) ill. Silva (41.)
Kiállítás: –ill.-
Brighton: Steele – Estupinan, Colwill, van Hecke, Caicedo – Gilmour (Mac Allister 52.), Gross – Mitoma, Enciso (Ferguson 52.), Bounanotte (Undav 75.) – Welbeck (Veltman 75.) Vezetőedző: Roberto De Zerbi
Manchester City: Ortega – Walker, Stones (Gómez 84.), Rodri, Lewis – Gündogan, Silva (Phillips 84.), De Bruyne (Álvarez 57.) – Mahrez, Haaland, Foden (Palmer 51.) Vezetőedző: Pep Guardiola
A mérkőzés összefoglalója:
A bajnokság aktuális állása:
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot