Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Borussia Dortmund: a holland élvonalból érkezhet középpályás – sajtóhír

Jude Bellingham már féllábbal a Real Madrid játékosa, a helyére pedig az Eredivisiéből igazolna a BVB.

(Photo by Nesimages/Michael Bulder/DeFodi Images via Getty Images)

A De Telegraaf értesülései szerint a Borussia Dortmund az Ajax játékosát, Edson Álvarezt megpróbálja szerződtetni a nyár folyamán. A németek mindenképpen megakarják erősíteni középpályájukat, mivel már szinte biztos, hogy egyik legjobbjuk, Jude Bellingham elhagyja az együttest az idény végén. A 25 éves mexikói játékosért 35 millió eurót szeretne kapni az amszterdami alakulat.

Álvarez a Club América csapatában nevelkedett, majd innen igazolt 2019-ben az Ajaxhoz, ahol azóta az egyik közönség kedvencé nőtte ki magát. A holland együttes színeiben 147 tétmérkőzésen kapott ezidáig lehetőséget, amelyeken 13 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.