A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
Dean Klafuric távozása után a magyar bajnokságból (OTP Bank Liga) kieső Budapest Honvéd kinevezte az új vezetőedzőjét…
A Budapest Honvéd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az U19-es csapat eddigi trénere, Pinezits Máté lett a másodosztályba kiesett felnőtt csapat új vezetőedzője.
A 39 éves tréner az elmúlt három évben érkezett Magyar Futball Akadémiára, korábban a Sopron és az MTK utánpótlásában dolgozott. Pinezits több olyan Honvéd-játékost irányított az U19-esek közt, akik az elmúlt idényben mutatkoztak be az NB I-es csapatban. Az első keret tagjai közül Átrok Zalán, Benczenleitner Barna, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Krajcsovics Ábel és Keresztes Noel is volt a játékosa, de szerepelt (a teljesség igénye nélkül) az aktuális U19-es csapatában Dúzs Gellért, Eördögh András, Szabó Alex és Szabó Tibor is.
“Óriási kihívás és büszkeség, tettrekészen állok a ránk váró feladatok elé” – jelentette ki a felkérés kapcsán Pinezits Máté.
“Pinezits Máté kinevezése is beleillik abba a folyamatba, ami az elmúlt időszakban kezdődött el a klubnál. A modellváltás három fontos eleme, hogy nagyobb mértékben támaszkodjunk az akadémiára, mint eddig, teremtsük meg a pénzügyi stabilitást és építsük a kispesti közösséget. 2007 óta működik a Magyar Futball Akadémia és azóta egyetlen edző sem kapott állandó megbízást az első csapatnál, ami olyan, mintha nem hittünk volna eléggé bennük. Pinezits Máté munkáját az edzések és a bajnoki meccsek mellett a Viareggio Kupán is testközelből figyelhettem, nagyon tetszett, ahogy a játékosokkal kommunikál, imponáló a higgadtsága, a tudatossága. És bár felnőttszinten kezdő edző, ott lesz mellette Fehér Péter, aki mindenben segíti a munkája során. Ezzel a döntéssel azt is szeretnénk mutatni, hogy az edzők számára is létezik karrierút a Honvédnál. Természetesen nem lehet mindenki felnőttedző, van, aki az utánpótlásban találja majd meg a számítását, de fontos, hogy az akadémián dolgozó kollégák érezzék, a saját játékosaink mellett a saját szakembereinkben is hiszünk!” – nyilatkozta Kun Gergely ügyvezető.
A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…