A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az Aston Villa mindenképpen szeretne egy középhátvédet igazolni, a csapat vezetőedzője, Unai Emery pedig korábbi együttesétől szerződtetne játékost.
(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)
A Football Insider értesülései szerint az Aston Villa a Villarreal védőjét, Pau Torrest szemelte ki hátsósorának megerősítésére. A 26 éves labdarúgó szerződése jövő nyáron lejár, ennek következtében nyomottabb áron lehet megszerezni őt, a “sárga tengeralattjáró” pedig 30 millió euróért már elengedné egyik legjobbját.
A 23-szoros spanyol válogatott labdarúgó a Villarrealnál nevelkedett, az első számú kerethez 2018-ban került fel, majd ezt követően egy idényt eltöltött a Málaganál kölcsönben A spanyol klubnál 173 tétmérkőzésen kapott ezidáig lehetőséget az első számú csapatban, amelyeken védő létére 12 gólt is szerzett.
Korábbi hírek szerint a Juventus is szerette volna Torrest megkaparintani, azonban a forrás szerint a játékos nem szeretne a Serie A-ba szerződni.
A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!