Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A hétfői versenynapon zárult a csapatverseny az orlandói, negyedik világbajnokságon. A mexikóiak 2-1-es legyőzésével Magyarország szenior válogatottja megkaparintotta a harmadik helyet.
Tajtyi Róbert, Lengyel Béla, Bodócs András, Balázsi Csaba, Papp Péter és Podusil György
Portugália 3-0-s, majd Norvégia szintén 3-0-s legyőzésével jutott a legjobb négy közé a 45 év feletti magyar válogatott az egyenes kieséses rendszerű szenior csapatversenyben. A vasárnapi, argentinok elleni szoros vereséget követően hétfőn a mexikóiak ellen jöhetett a bronzcsata. A végig kiélezett mérkőzés csak a legvégén dőlt el. Az utolsó előtti lyukon került előnybe a párosunk, a 18-ason pedig az egyik egyéni párharcot is behúzták a fiúk.
Ezzel a Balázsi Csaba, Bodócs András, Lengyel Béla, Papp Péter, Podusil György és Tajtyi Róbert összeállítású csapat a sportág történetének első magyar csapatérmét szerezte. A 2012-es hármas magyar diadal óta (Lengyel Béla arany-, Németh Péter ezüst- és Fehér Csaba bronzérem) ez a sportág első dobogós helyezése. Az első ízben kiírt szenior vb-t a már említett argentinok nyerték Szlovákiát legyőzve a döntőben.
Most debütált a női csapatverseny, amit a japánok nyertek, szintén északi szomszédunk lett az ezüstérmes, míg a házigazda Egyesült Államok örülhetett a harmadik helynek.
A férfi csapatverseny már harmadszor szerepel a vb programjában, Franciaország megvédte címét és 2018 után most is ők voltak a legjobbak egy végletekig kiélezett csatában legyőzve az argentinokat. A bronzcsatát a szlovák nyerték, így ők mind a három csapatversenyben éremmel térhetnek majd haza.
A vb az egyéni küzdelmekkel zárul kedden, ahol Bacskai Bence az élről várja a folytatást.
A nap 24 órájában zajló élő közvetítést a CTV Sports biztosítja, melyet egy applikáción keresztül könnyen lehet követni.
A vb eredményei a FootGolf World Cup appon keresztül is követhetőek:
Vagy az alábbi linkekre kattintva:
A magyar érdekeltségű hírekről leggyorsabban a facebook oldalunkról értesülhet.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…