Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Miután Lionel Messi megerősítette, hogy az Inter Miamiban folytatja a pályafutását, a játékos visszatérése iránt komolyan érdeklődő Barcelona is ismertette az álláspontját…
(Photo by DAX Images/NurPhoto via Getty Images)
A Barcelona hivatalos oldalán közleményben fejezte ki véleményét Lionel Messi döntésével kapcsolatban:
“Hétfőn, június 5-én Jorge Messi, a játékos apja és képviselője tájékoztatta a klub elnökét, Joan Laportát a futballista döntéséről, hogy csatlakozik az Inter Miamihoz, annak ellenére, hogy a Barcelonától is kapott egy ajánlatot, figyelembe véve mind az FC Barcelona, mind pedig Lionel Messi vágyát arra, hogy újra a gránátvörös-kék mezt viselje.
Laporta elnök megértette és tiszteletben tartotta Messi döntését, hogy olyan ligában szeretne versenyezni, ahol kevesebb elvárás van, távolabb a reflektorfénytől és a nyomástól, aminek az utóbbi években volt kitéve.
Mind Joan Laporta, mind Jorge Messi egyetértettek abban, hogy közösen dolgoznak annak érdekében, hogy a klub szurkolói méltó módon tiszteljék meg azt a labdarúgót, akit a Barca mindig is szeretett, szeret, és mindig szeretni fog.”
A 35 éves argentin klasszis másfél évtized után hagyta el a Barcelonát, és szerződött 2021 nyarán a Paris Saint-Germainhez. Messi addig kizárólag a katalánokat erősítette, mellyel egyéni és csapatszinten is mindent megnyert. Számtalan elismerés és trófea mellett 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett a csapat mezében.
Bár mindkét fél nyitott lett volna a visszatérésre, pénzügyi akadályok miatt mindez továbbra sem valósulhatott meg, Messi pedig nem szeretett volna tovább várni a klub ajánlatára.
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!