A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Angol sajtóhírek szerint egy Premier Legaue-klub már ajánlatott tett a West Ham csapatkapitányáért, Declan Rice-ért.
(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)
Az angol The Athletic információi szerint az Arsenal ajánlatot tett a West Ham United csapatkapitányáért Declan Rice-ért. Az angol sportoldal azonban úgy tudja, hogy nem az Ágyúsok az egyetlenek, akik érdeklődnek a 24 éves játékos iránt, mivel a Manchester City is aktívan figyelemmel követi a középpályást.
Az Arsenal már korábban kiszemelte magának Rice-t, aki a klub fő célpontja a nyáron, mivel a középpálya erősítését helyezik előtérbe. A West Ham elnöke, David Sullivan a klub Európa-konferencialiga-diadalát követően azt mondta, hogy szerinte Rice az utolsó mérkőzését játszotta a klubnál, és azt is hozzátette, hogy a csapatkapitány “menni akar”. A játékos szerződése a West Hamnél 2024-ben jár le, egyéves hosszabbítási opcióval. A The Athletic korábban arról is beszámolt, hogy az angol válogatott játékos három szerződési ajánlatot is visszautasított, mivel rendszeresen szeretne a legrangosabb trófeákért versenyezni.
Korábban a Chelsea és a Manchester United is érdeklődött a játékos iránt. David Moyes februárban azt állította, hogy valószínűleg angol átigazolási rekordot kellene fizetni azért, hogy Rice-t elhozzák a West Ham-től.
Rice a 2017-es debütálása óta 245 alkalommal lépett pályára a West Ham színeiben. Miután 43 év után segített trófeát nyerni a klubjának azzal, hogy legyőzték a Fiorentinát az Európa-konferencialiga döntőjében, Rice azt mondta, amikor a jövőjéről kérdezték:
“Én vagyok a klub csapatkapitánya. Teljesen odavagyok klubért, és nem tudok elég jót mondani róla. Meglátjuk, mi lesz.”
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!