A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
A Nemzetek Ligája döntőjében Horvátország és Spanyolország találkozott egymással. A mérkőzés nagy részében a spanyolok voltak jobbak, viszont a horvátoknak is voltak nagy helyzetei, igaz, egyik oldalon sem tudták belőni azokat 120 percig sem, így a büntetők döntöttek Spanyolország javára.
(Photo by Lars Baron/Getty Images)
Az első félidő kevés helyzetet hozott, és inkább a horvátok voltak mezőnyfölényben. A 9. percben Fabiánt szerelték az ötös előtt, de nem hagyta magát, majd a beadását Livakovic kapus a jobb oldali kapufára ütötte. Ezt követően Morata elé tolta a labdát, aki középről két lépésről a kapusba lőtt, de már les előzte meg. A 11. percben Erlic pocsék passzát becsúszva megszerzi a tizenhatos előtt Gavi, és 17 méterről milliméterekkel lőtt a bal alsó sarok mellé. A 22. percben Navas beadása után kilépett Morata elé a kapus, majd horvát kontra következett, ahol Erlic indítása után a kapura törő Kramaric emelt a bal sarok mellé. A 30. percben Modric szabadrúgását Perisic fejelte a jobb sarok felé, de vetődve fogat a labdát Unai Simón. A 39. percben Modric beadását Perisic 8 méterről fejelte kapura, de balra ellépve fogta a labdát a kapus. A 45. percben hosszas mezőnyharc után Asensio ívelt középre, ahol az ötösön fejes közben Le Normand elesett Erlic lökése után, de nem szóltak rá a játékvezető fülére az eset miatt, és le is telt az első játékrész.
A második félidő egy horvát helyzettel kezdődött, amikor az 50. percben Perisic beadására kirepült az ötösre Unai Simón, éppen megelőzve Kramaricot. Egy perccel később pedig ismét Perisic adta be a labdát, amit most Unai Simón benézett, Juranovic viszont eltörte a labdát az ötös jobb sarkán. Az 56. percben Jordi Alba remek beadását a léc fölé fejelte a labdát Asensio. A 68. percben Rodri nem sokkal lőtt egy 21 méteres szabadrúgást a jobb felső sarok mellé. A 77. percben először Fati Juranovicba, majd Fabián Erlicbe lőtt, végül Asensio a bal alsó mellé pöckölte a labdát. A 84. percben nagy helyzetbe kerültek a spanyolok, amikor Merino remek passzát Ansu Fati rúgta kapura, de középre, ígyéppen menteni tudott a gólvonalon a Livakovic mellett álló Perisic. A 85. percben még Asensio bal oldali szögletét Merino fejelte kapura, védett Livakovic, a rendes játékidő pedig lassan le is telt, így következhetett a hosszabbítás.
A hosszabbítás első játékrészében sok minden nem történt, ám a spanyolok veszélyesebbek voltak, például amikor a 103. percben Asensio lőtt kapura 18 méterről, Erlinc viszont blokkolt az ötösön, így a labda Olmo elé csorgott. aki pedig a léc fölé lőtt. A második játékrészben is inkább a spanyolok támadtak, de minden lövésük pontatlan volt, így jöhettek a büntetők.
Az első három tizenegyest mindkét oldalon belőtték, a negyediket viszont Majer elhibázta. Az ötödik büntetővel nyerhettek volna a spanyolok, de Laporte a lécet találta el, válaszul azonban Petkovic is rontott. Az utolsó büntetőt Carvajal lőtte a jobb alsó sarokba, így Spanyolország nyerte a Nemzetek Ligája döntőjét.
Horvátország – Spanyolország 0-0 (0-0) Büntetők után: 0-1
Helyszín: De Kuip (Rotterdam) Vezette: Felix Zwayer (német)
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Petorvic (90+2.) ill. Gavi (81.), Nacho (96.), Rodri (97.)
Kiállítás: – ill. –
Horvátország: Livakovic – Juranovic (Stanisic, 112.), Erlic, Sutalo, Perisic – Kovacic, Brozovic, Modric – Pasalic (Petkovic, 61.), Kramaric (Majer, 90+1.), Ivanusec (Vlasic, 78.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Spanyolország: Unai Simón – Jesús Navas (Carvajal, 97.), Laporte, Le Normand (Nacho, 78.), Jordi Alba – Fabián (Merino, 78.), Rodri – Asensio, Gavi (Olmo, 87.), Pino (Ansu Fati, 66.) – Morata (Joselu, 66.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Arra még van esély, hogy Bosznia-Hercegovina ellen pályára lépjen!
Hosszabb kihagyásra kényszerül…
Kétgólos előnyről nem tudtak nyerni…
Jövő nyáron szerződtetnék az angolok a spanyol középpályást…
Az első angolok elleni győzelem több különlegességgel is párosult…
A mai este folyamán pályára lép többek között a magyar válogatott is…
Nem újdonság számára a mostani helyzet…
A világsztárok helyett a Botafogo játékosai húzták a szekeret…
Kolumbia 2022. februárja óta először kapott ki rendes játékidőben…
Két gólos előnyt adtak le Rómában az olaszok a belgák ellen…
Lehetett volna gála is, végül egy szűk, egy gólos siker született.
Pár héten belül visszatérhet!
Elképesztő tülekedés lehet a feljutó helyekért…